Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

EB 2008: Spanyolország Európa trónján / 44 év után sikerült újra világversenyt nyernie a spanyol válogatottnak

2008. június 30. 10:34
A vasárnapi döntőben Fernando Torres 33. percben szerzett góljával fektette két vállra Németország csapatát a spanyol nemzeti tizenegy. A mérkőzés nagy részében hatalmas fölényben futballoztak Aragones fiai, akik 1964 után immáron másodszor ültek fel Európa futballjának a trónjára.
Már megszokták a spanyol emberek, hogy csapatuk mindig nagyon jó erőkből áll, azonban a végállomás szinte mindig a negyeddöntő. Lehet az Európa-, vagy akár világbajnokság, úgy nézett ki, hogy az egyenes kieséses szakasz nem fekszik a spanyol válogatottnak. 1964-ben még Európai Nemzetek Kupájának nevezték a tornát, és mindössze a selejtezők oda-visszavágós lebonyolítása után a négy talpon maradt együttes játszott a rendező országban az aranyért. Akkor a magyarok többek között a kelet-német és francia válogatott legyőzésével eljutottak a spanyol négyes döntőre, a Bernabéuban azonban hosszabítás után kikaptak 2:1-re a hazai csapattól. Nem volt ok a szégyenkezésre, ugyanis spanyolok a döntőben ugyanilyen arányban a szovjeteket is felülmúlták, és történelmülk során először lehettek Európa tetején a futballvilágban (igaz, mindössze a második torna volt a kontinens országainak).
A mostani csapatról sem mondható el, hogy kiugróan jól, vagy teljesen máshogy játszottak volna az EB-n, mint a korábbi világversenyeken. Amiben most többek voltak az előző spanyol válogatottaknál, az a kiegyensúlyozottság. Nem volt olyan mérkőzésük, ami után szégyenkeznie kellett volna bárkinek a csapatból, mindig volt a csapatban valaki, aki átlendítette a többieket a rövid holtpontokon. A negyeddöntő igazi mumusa volt eddig a spanyol válogatottnak, most is ott voltak a legközelebb a kieséshez, de ne is legyen könnyű dolga senkinek se az aktuális világbajnok ellen, akkor Casillasra és Fortunára kellett hagyatkozniuk az olaszok elleni büntetőpárbajban.
Az elődöntőben és a döntőben azonban már ismételten meggyőző és ötletes játékot bemutatva bebizonyították, hogy nem érdemtelen ez az eredmény. Mind az oroszok, mind a németek ellen a mérkőzések elején voltak problémáik, lassan vették fel a ritmust. Amikor azonban már felpörögtek nem volt kegyelem, tetszetős kreatív játékkal megérdemelten nyerték meg a 2008-as Európa Bajnokságot.

Spanyolország - Németország
                     1:0 (1:0)

Kapuralövés: 13 : 4
Kaput eltaláló lövés: 7 : 1
Szabálytalanság: 19 : 22
Labdabirtoklás: 48% : 52%
Bitera Roland

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.