A Fehérvár elleni hazai és a Békéscsaba elleni idegenbeli vereségét követően első pontjaira hajtott a Veszprém Barabás KC a vendég Dunaújváros ellen.
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!
A két sokszoros válogatott átlövő, Ferling és Mehlmann találataival indult az összecsapás, majd utóbbi kétperces kisbüntetését követően a szintén rutinos Balogh növelte kettőre a vendég előnyt. Kisvártatva fordult a kocka: Ferling kiállítása után a mieink egyenlítettek (8. perc: 4:4). A játékszerrel keveset találkozó Lengyel már tíz perc után átadta a helyét Hoffmann-nak. A folytatásban számos hibával, eladott labdával szőtték támadásaikat a bakonyiak. Gyurka János folyamatosan cserélte belső embereit, hiába, a tízperces hazai gólcsendet hat góllal büntették a Duna-partiak.
Hoffmann első védései és Borkowska beállása hozott némi fordulatot a játékba. A beállós követő emberfogást alkalmazott Ferlinggel szemben, amely szemlátomást megtörte a Kiss Szilárd vezette alakulat lendületét. Mindezek ellenére öttel a szünet előtt már hét volt a különbség (7:14). Mehlmann vezetésével azonban erős hajrába kezdtek a veszprémiek, amelynek eredményeként 10:14-es állásnál mehettek a félidei pihenőre a felek.
A szünet után ott folytatták Földesék, ahol előtte abbahagyták. Hoffmann elkapta a fonalat, előtte a hazai védő fal is feszesebbé vált, a gyors ellentámadások révén pedig hamar az egyenlítésnek tapsolhatott a Veszprém Aréna publikuma (34. perc: 14:14). Fordítani azonban nem sikerült a VBKC-nak, sőt, rendre az újvárosiak kerültek előnybe. Az ellenfél soraiban a két Takács vezetéknevű játékos, a beállós Dusmáta és a jobbszélső Lili vitte a prímet, míg a mieinknél Borkowska tartotta a lépést góljaival (42. perc: 17:20).
Nem sokkal később Jókai vezetésével már négy volt a vendéglátók hátránya, ekkor a góllövést tekintve addig „néma” Veszeli is hozzászólt a meccshez, akinek három bombájával egyre olvadt a differencia (50. perc: 23:24). Öttel a vége előtt kezdődhetett minden elölről, miután Mehlmann előbb higgadtan értékesített egy büntetőt, majd akcióból is betalált (26:26).
Előbb Ábrahám, majd Koroknai révén a vezetést is átvette a Gyurka-csapat. Kettővel a lefújás előtt Mehlmann megkapta a harmadik kétperces kisbüntetését, ám az azzal együtt megítélt büntetőt Hoffmann bravúrral hárította. Igaz, ez sem szegte kedvét Baloghnak, aki a következő támadásnál ismét a hetes vonal elé állhatott, ekkor pedig már nem hibázott (28:28). Az utolsó percben így is megszereztette volna a győzelmet a Veszprém, a helyzetek azonban kimaradtak, összességében igazságosnak mondható döntetlen született.
Női kézilabda NB I, rájátszás az 5-8. helyért, 3. forduló:
Veszprém Barabás KC–Dunaújvárosi NKKSE 28:28 (10:14)
Veszprém, 300 néző. Vezette: Natkai, Szalai.
Veszprém: Lengyel – Földes K. 3, Ábrahám 3, Mehlmann 8 (3), Veszeli 3, Farkas 2, Koroknai 2 (1). Csere: Lengyel (kapus), Emberovics 1, Gerstmár, Földes V. 3, Borkowska 3.
Vezetőedző: Gyurka János.
Dunaújváros: Pisák – Balogh 6 (5), Jókai 5, Takács D. 4, Gáspár 4, Ferling 4, Erdősi. Csere: Víg, Győri (kapusok), Nagy I. 1., Velky, Takács L. 4, Sári. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Piros lap: Mehlmann (58. perc) – harmadik kétperces kiállításért.
Edzői nyilatkozatok
Kiss Szilárd: – Két alkalommal is nagy különbséggel vezettünk, amit nem tudtunk megtartani. Örülünk a döntetlennek.
Gyurka János: – Szemmel láthatóan beragadtunk az elején, ekkor akadozott a játékunk. Nagyon jól felkészített Dunaújváros ellen kellett pályára lépnünk. Ellenfelünk a mai napon jobban küzdött nálunk, mi pedig kissé megszeppentünk. Az újvárosiakat dicsérni tudom, nekünk azonban határozottabb támadójátékot kellett volna nyújtanunk. A végjátékban sajnos kihagytunk két ziccert, ami megbosszulta magát, pedig nyerhető mérkőzés lett volna.