2022. augusztus 20.
//
István névnap

Sportos köztisztviselők / Rekreációs nap keretein belül adták át a Véghely-díjat

2008. június 30. 14:13
Ma kora délután került sor a Véghely-díj átadására a veszprémi Schönherz sportpályán megrendezett köztisztviselői napon. Az emlékéremmel és oklevéllel is járó elismerésben idén Bérczi Zsuzsanna részesülhetett, melyet Debreczenyi János polgármestertől vett át.
A borús idő ellenére már a reggeli órák is vidám hangulatban teltek a rendezvényen, többen családjukkal együtt érkeztek a rekreációs napra. A munkatársakat és barátokat dr. Büki Szilvia főjegyző köszönttötte reggel 10 órakor. Beszédében elmonta, hogy a város alkalmazottai számára hosszú évek után ez a nap nyújt végre lehetőséget az összegyűlésre és munkájuk előtti tisztelgésre. Kiemelte, hogy a sikerekhez politikai nézetektől független, komoly szakmaiságra van szükség, hiszen így tudják a leghatékonyabban teljesíteni a rájuk bízott feladatokat.

A megnyitó után a résztvevők közös emlékfotózáson vettek részt, majd több sportágban is próbára tehették magukat; a futball, a tenisz és az íjászat mellett a petanque szabályaival is megismerkedhettek. A díjátadás és a helyben elkészített ebéd elköltése után délután 5 óráig további sportlehetőségek és előzene biztosította a kellemes időtöltést.

Kocsis Sándor

További cikkek

Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a fakivágással kapcsolatos kormányrendelet miatt
Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a fakivágással kapcsolatos kormányrendelet miatt
A veszprémi Barátság parkban tartott sajtótájékoztatót Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, valamint Gerstmár Ferenc, a veszprémi önkormányzat LMP-s képviselője.
A honvédség minden tagja Szent István örökségének őrzője
A honvédség minden tagja Szent István örökségének őrzője
Az államalapítás alkalmából tartott ünnepi állománygyűlést pénteken a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja.
Orosz gép miatt riasztották a magyar Gripeneket a Baltikumba
Orosz gép miatt riasztották a magyar Gripeneket a Baltikumba
Megkapták idei első éles riasztásukat a balti légteret védő magyar Gripenek - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
Az ünnep miatt változnak a MÁV-Volán csoport menetrendjei
Az ünnep miatt változnak a MÁV-Volán csoport menetrendjei
Az augusztus 20-ai budapesti tűzijáték után több kocsival közlekedő vonatokat indít a MÁV. Változik a Volánbusz menetrendje is az ünnepi hétvégén.
Petíciót indítottak a reformerek Udvardy érsek leváltására
Petíciót indítottak a reformerek Udvardy érsek leváltására
A Reformerek Párt részéről Varga-Damm Andrea, a párt elnöke és Kovács Rajmund alelnök Veszprémben jelentették be, hogy online petíciót indítanak annak érdekében, hogy meggyőzzék a szentatyát a veszprémi érsek leváltásáról.