Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Japán sportolók a Veszprém megyében / füredi az edzőjük!

2008. július 4. 8:28
A velencei főiskolai kézilabda világbajnokságra készülő japán diákok „táboroznak” Balatonfüreden. A sportolókat a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és Balatonfüred alpolgármestere is meglátogatta egyik edzőmérkőzésén.
A válogatott 21-én érkezett Balatonfüredre, ahol a Széchényi Ferenc szakközépiskolában kaptak elhelyezést. Felkészülésüket az iskola sportcsarnokában folytatják.

Edzőjük, a balatonfüredi Nemes Roland (aki a japán nemzeti válogatott edzője is, miközben egyetemi tanulmányait folytatja) elmondta, hogy Japánban még mindig nem eléggé ismert a kézilabda, s talán ennek is köszönhető, hogy nem sikeredett olimpiai kvalifikációjuk. Ennek ellenére a Balaton-parti városba érkezett fiúk igen lelkesek, s nagy fegyelmezettséggel tartják be mesterük utasításait.


A közgyűlés elnökétől, Lasztovicza Jenőtől megtudtuk, hogy eredeti tervei szerint a japán nagykövettel látogatott volna Füredre, ám közbejött egyéb feladatai miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek. Az elnök szólt arról is, hogy az elmúlt hónapban Japánban tett látogatása jó benyomást tett rá, s bízik a sportkapcsolatok további fejlesztésében. A továbbiakban jó felkészülést és szép eredményeket kívánt az edzőtáborozóknak.


A fogadó város nevében dr. Kiszely Pál alpolgármester mondott köszöntőt, melyben felajánlotta segítségét a távolról érkezett vendégsportolóknak. Elmondta, hogy Balatonfüred honlapja rövidesen japánul is olvasható lesz.

A találkozó befejezéséül kölcsönösen megajándékozták egymást a japánok és magyar vendéglátóik.


A sportolók – a kemény felkészülési munka mellett – egy-egy kirándulás során megismerkednek a megyeszékhellyel és a Balatonnal is.

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.