Június 26-án a Veszprémi Judo Klub három versenyzője az ausztriai Turnauban vett részt versenyen. Az így nemzetközivé váló mezőnyben szép sikereket értek el, s jól reprezentálták a veszprémi dzsúdó egyesületet.
Hajdú Balázs, Ágoston Áron és Ágoston Réka
Hajdú Balázs három ellenfelét magabiztosan, jó versenyzéssel, három ipponnal győzte le. Ágoston Réka második helyet szerezte meg a lányok U15-ös versengésében, mert az U13-as korosztályban hasonló súlyban induló ellenfele nem akadt. Ágoston Áron két győzelemmel megnyerte az U11-es küzdelmeket, majd elindult az U13-as korosztályban is. Itt bravúros versenyzéssel minden ellenfelét legyőzte (10 induló, 4 mérkőzés) és begyűjtötte az aranyérmet.
Érdekességként említhető, hogy a mieink majd minden mérkőzésüket ippon-nal nyerték meg és sokféle technikát (dobás, leszorítás) tudtak végrehajtani. A versenyzőinken látszott a versenyt megelőző edzőtáborban végzett lelkiismeretes munka, amiért mind őket, mind a táborban segítő, ott edzést vezető szakembereket elismerés és dicséret illeti.