Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fesztiválok fény-sebességgel

2011. július 7. 0:23
Szénsavas vodka málnaszörppel, ez a fény. A fesztiválokon Veszprém, pontosabban a Bárka védjegyévé vált. Az utóbbi időben kakaóval is isszák. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az úgynevezett sarki fény fesztiválital volt a Szigeten 1998 és 2000 között. Rengeteg fogyott belőle, mi is ott találkoztunk vele először. A detoxikáló sátor ennek köszönhetően töltődött fel napról napra, ugyanis a recept akkoriban úgy állt össze, hogy egy deci vodkára öntöttek citromlevet, s aki tízet megivott ebből, kapott ajándékba egy ruszkaja pólót. Nem sikerült mindenkinek – emlékszik vissza a kezdetekre Macó (Magyar László). – Galó (Rácz Gábor) barátommal mi is ott fogyasztottunk, majd előkerült egy szódásszifon, így született meg a Fény. Megkerestük az eredeti kocsma tulajdonosát, aki áldását adta ránk és az italunkra, amit azóta is bőségesen mérünk a Bárkában és a fesztiválokon.

– Az ismert vodkagyártók az utóbbi időben próbálják lemásolni a tőlünk látottakat („fény másolat”), illetve több kocsmában is árulják. Ezt egyáltalán nem bánjuk, mert ha valaki iszik egy ilyet valahol az országban, az nekünk a fesztiválokon potenciális vendég, mert csak nálunk fogyaszthat fényt. Ez az igazi nulla forintos marketing – mondja mosolyogva Macó. Gondoltak arra, hogy levédetik a receptet, de végül belátták, semmi értelme. – Ha valaki egy kicsit is módosít az előállítás során, máris nem ugyanarról beszélünk. Hozzáteszi, a fény hivatalosan koktélital.


Macó (Magyar László)

– Szeretjük a fényt, a vodkát málnaszörppel – nyomatékosítja a veszprémi vállalkozó, amit nem olyan egyszerű elkészíteni, mint ahogy az elsőre tűnik – Figyelni kell a szén-dioxid mennyiségére, az ital hőmérsékletére, ha ezek nem felelnek meg, inkább ki se adom – jegyzi meg. A szóbeszéddel ellentétben a fény nem üt jobban, mint bármi más, csak a szén-dioxidnak köszönhetően gyorsabban hat, előbb kerül az alkohol a véráramba.

A recept egyébként folyamatosan változik, a szörp helyett lehet abszint, spitz, illetve mostanában egyre gyakrabban váltja fel a kakaó. – Rettentően csúnyán néz ki, de az íze nagyon jó – teszi hozzá. Elárulta, a tesztelések során savanyú káposztalé is előkerült.

A nyár folyamán közel egy tucat fesztiválra jutnak el, annak ellenére, hogy van olyan buli, ahova be se engedik őket, mert másoktól veszik el a forgalmat. Ami a rendezvényeket illeti, a VOLT családias, a Sound prémium fesztivál – itt a fényt is többért árusítják. – A Szigeten rengeteg külföldi jön, szerencsére ők is szeretik az italt. Az ország keleti felén azonban nem tudunk érvényesülni, ott inkább a pálinka fogy – véli Macó, aki fejben már Zamárdiban jár, ahol Galóval együtt bizonyára a legnagyobb fényt biztosítják az éjszakában.
 

Cseh Zoltán
vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.