Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Családok kongresszusa Veszprémben / – család nélkül nincs nemzet –

2008. július 11. 13:29 // Forrás: Kovács Gabriella, Kovács Viktória, Zatkalik András
Ünnepélyes megnyitó és színes programok keretében vette kezdetét a Városi Művelődési központban a VII. Családkongresszus. A népesedés családnapja alkalmából rendezett eseményt Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg. Beszédében köszönetet mondott a városnak, mely helyet biztosított, valamit Veszprém több intézményének, melyek lehetőséget biztosítanak a családoknak, hogy meglátogassák a nevezetességeket. A megnyitón részt vettek a konferencia védnökei: Stolár Mihány, a megyei önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, valamint Debreczenyi János, a Veszprém polgármestere, aki köszöntő beszédében a család fontosságát hangsúlyozta, miszerint a család nélkül nincs nemzet: „A nemzet az otthon, a haza, a valahová tartozás biztonsága.”
A továbbiakban felszólalt Pál Béla országgyűlési képviselő, akinek véleménye szerint nagyon jó döntés, hogy Veszprémben szervezték meg az idei családkongresszust, mert Veszprém családbarát város, amire 1000 éves történelme is kötelezi. A képviselő kitért az általa, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a veszprémi kerekasztal által kezdeményezett törvényjavaslatra, melyben – a nagycsaládosok esetében – eltörlik az 5 órás korlátozást. A javaslattétel módosítja a gyermekek 5 órára korlátozott bölcsődei és óvodai ellátását, amely a remények szerint szeptembertől léphet életbe. Pál Béla hozzátette, hogy a városban nagyon sok civil szervezet működik, amelyek ötleteikkel és javaslataikkal segítenek a városnak, valamint a parlamenti képviselőknek. A szervezetek közül a legnagyobb a Nagycsaládosok Egyesülete Kapot Ildikó vezetésével.

Utolsóként Kapot Ildikó, a Nagycsaládosok Veszprémi Egyesületének elnöke köszöntötte az egybegyűlt közönséget. Rövid tájékoztatót tartott az egyesület alakulásáról, munkásságáról és aktualitásairól. Az egyesület 1996. óta a város legnagyobb civil szervezete. A NOE alapszabályban megfogalmazott egyik főcél a családok értékeinek védelme, társadalom előtti megjelenése. Ennek a célnak az eszközei között fontos helyet foglalnak el a tematikus családkongresszusok. Az egyesületnek fontos tudnia, hogy milyen folyamatok zajlanak társadalmi szinten, mi történik az egyes családokban, mi az, amiért az egyesület minden kedvezőtlen folyamat ellenére is kiáll a családok, a gyermekek mellett.


A nyitótánc után a NOE tiszteletbeli tagjává választotta Böjte Csabát. A díjat, a minden második évben megrendezendő kongresszuson mindig az a személy veheti át, aki a legtöbb intézkedést hajtotta végre a gyermekekért az elmúlt két évben. Böjte Csaba 2007-ben országos szavalóversenyt rendezett a szervezet 20 éves fennállása alakalmából. Sajnálatos módon, a kongresszuson nem tudott részt venni, és átvenni a díjat.


A továbbiakban a Családbarát Önkormányzat díjak átadására került sor, ahol azon települések polgármesterei vehettek át az elismeréseket, ahol az önkormányzatok legtöbb támogatást nyújtották a családoknak. Díjban részesült többek között Alsónémedi, Kaposvár, Sopron és Zalaegerszeg önkormányzata. A díjak átadását megelőzően és záróan két vers hangzott el általános iskolás tanulóktól.


Az egész hétvégén tartó eseményt különböző érdekes beszélgetések, programok színesítik: kézműves foglalkozások, városnéző séta, csoportos beszélgetések, salsa táncház.

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.