Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Éles: Mindenem a Veszprém

2011. július 14. 8:25
Az egykori világválogatott klasszist kézilabda iskolájának sikerei mellett a dominikai munkájáról, jövőbeni terveiről, álmairól is kérdeztük.

A veszprémi kézilabda drukkerek egykori elsőszámú kedvence, a volt világválogatott, tízszeres magyar bajnok, tízszeres Magyar Kupa-győztes, KEK-győztes Éles József napjainkban a nevével fémjelzett kézilabda iskolát igazgatja. A közelmúltban Dominikát is megjárt szakember nagy vágya azonban, hogy egyszer az MKB Veszprém KC kötelekében is bizonyíthassa rátermettségét.


Éles József

Az Éles Kézilabda Iskola SE növendékei kiválóan szerepeltek a gyermekbajnokság országos döntőiben. Az U10-es és az U9-es együttes bajnok lett, az U11-esek negyedikként zártak. Az U8-asok pedig vitatott körülmények között, egyetlen találattal maradtak alul a sorozat veszprémi fináléjában.

– Mi volt az alapötlet az ÉKI elindításakor?
– Tulajdonképpen spontán alakult az egyesület. Korábban Velky Mihály foglalkozott a gyerekek képzésével, ám ez a kezdeményezés a szakember elfoglaltságai miatt három-négy évvel ezelőtt abbamaradt. Ekkor örököltünk 12-13 játékost, akiket semmilyen név alatt nem tudtunk szerepeltetni, így megalakult az ÉKI. A nevemet adtam hozzá, feltételezve, hogy az vonzó, netán garancia lehet az érdeklődők számára. Az ötlet jónak bizonyult, hiszen mostanra közel száz növendékünk van. A létszámunk pedig folyamatosan nő, s az eredményeink is bizonyítják, hogy jó úton járunk.

– Bravúros idényen van túl az egyesület.
– Tavaly ugyanígy négy csapatunk szerepelt az országos fináléban, idén azonban ezt megfejeltük, hiszen a négy döntős csapatunk közül a 2000-es és a 2001-es korosztály is aranyat szerzett. A 2002-esek egyetlen meg nem adott góllal kaptak ki a veszprémi döntőben, ami miatt a mai napig keserű a szám íze. Összességében azonban nagyon szép évet zártunk.

– Hogyan tekint vissza az ominózus fináléra?
– Számomra rejtély, hogy egy ilyen profi játékvezető páros hogyan tudott ilyen hibát összehozni. Az egyikük ugyanis megadta a mérkőzés hajrájában dobott gólunkat, a békésiek fel is álltak a középkezdéshez, a másik játékvezető azonban érvénytelenítette a találatot, pedig a videofelvételen egyértelműen látszik, hogy gól volt. Ilyen hibát nem szabadna véteni egy döntőben, pláne úgy, hogy a vitás helyzetet a bírók meg sem beszélték egymás között. Mindezek miatt van bennem rossz érzés. A békési edző azt mondta, hogy nem látta a helyzetet, ami számomra nem érdemel fair play díjat. Ez azonban sajnos a kézilabdában benne van. Szegény gyerekeket rossz volt látni abban a szituációban, nagyon sokan sírtak, a szülők dühöngtek. Rossz érzés volt, de másnap már mindenki örült a második helynek.

– Névadó elnökként milyen feladatokat lát el a klubnál?
– Egy pici utánpótlás együttes vagyunk, így nálunk az elnök nem a székéből irányít. Az egyesületet én alapítottam a feleségemmel, így mi lettünk az elnök és az elnökhelyettes. Fazekas Nándor a titkár és a felesége a titkárnő, de rengeteget segítenek a szülők is. S ez így rendkívül jól működik. Ami a feladataimat illeti, én igazgatom a csapatokat, rengeteg edzést tartok, keresem, hogy kiket vonjunk be a munkába, s megyek a szponzorok után is.

– A segítői, munkatársai névsora sem mindennapi…
– Hiszek abban, hogy rendkívül fontos, hogy milyen emberek dolgoznak az utánpótlásban. Nem szeretném a testnevelő tanárok munkáját lekicsinyíteni, de úgy vélem, hogy a gyerekeknek a „nagy lépéseket” a kézilabdások tudják átadni. Az edzőim közé tartozik a KEK-győztes, sokszoros bajnok, válogatott Török Lajos. Fazekas Nándort nem kell bemutatnom, aki jelenleg is aktív a válogatott és a Veszprém elsőszámú kapusa. Tombor Csaba is aktív, volt válogatott, a Balatonfüred játékosa, Zsigmond György szintén nagy eredményekkel bír, a névsort pedig én zárom. Jelen pillanatban az országban ilyen neveket senki nem tud felsorakoztatni.

– Mit tart az utánpótlás nevelés legnagyobb szépségének?
– Azt, hogy a gyerekeket idehozzuk és arra a sportra neveljük, amely számomra világon a legszebb. Az iskolákban nagyon kevés a testnevelés óra, nálunk viszont egy héten akár ötször is edzenek. Amellett, hogy mozgást biztosítjuk számukra, a versenysportra neveljük őket. Persze nekem már az is nagy boldogság, hogy elhozzuk őket a számítógép elől. Jó látni, hogy milyen ügyes, tehetséges gyerekek vannak. Bízom benne, hogy ezt egyre többen észreveszik, felkarolják és sokkal több jó kézilabdás lesz, mint most. Mindemellett örömteli, hogy a gyerekek egy nagyon jó közösségben nőnek fel, s rengeteg barátra lelnek.

– Milyen a közös munka a saját gyermekeivel?
– Változó. Van, amikor nagyon jó hatással vagyok rájuk, s van, amikor kevésbé. Biztos, hogy ki tudják használni, hogy én vagyok az apjuk, s időnként többet engednek meg maguknak. A tizenkét éves Benedek már jobban felfogja, hogy a másfélórás foglalkozás alatt én az edzője vagyok, s nem az apukája. A kilencéves Zsombor egy habókos kisfiú, aki sokszor inkább a homokban szeretne játszani, mint kézilabdázni, de látom rajta, hogy őt is egyre jobban érdekli ez az egész. Picivel többet engedek meg nekik, mivel ők a fiaim, de egy bizonyos határon belül, hiszen valamennyi nebulót ugyanúgy tisztelem, szeretem, mint a fiaimat. A sport egyébként kiválóan formálja a gyerekeket, az együtt töltött foglalkozások, táborok alatt olyan magatartást vesznek fel, amely számomra külön büszkeség.

– A közelmúltban Dominikán vállalt munkát a női válogatott élén.
– Mint kiderült, ott szövetségi kapitányi poszt nem is létezik. A megállapodás értemében olyan marsallbotot adtak volna a kezembe, amellyel a teljes szakmai munkát koordináltam volna. Ebből aztán semmi nem valósult meg. Akikkel kapcsolatba kerültem nem igazán a becsületességükről voltak híresek. Latin-Amerika lazább hely, Európához képest egész más világ. Ígértek nekem 20-21 nagyon ügyes játékost, abból 8-10-et kaptam, akikről kiderült, hogy egyáltalán nem ügyesek. Ezt a keretet kizártnak tűnt felkészíteni egy világversenyre, hiszen semmilyen feltétel nem volt adott ahhoz, hogy a csapat bármit is elérjen. Nem láttam értelmét, hogy ott kint dolgozzam, s emiatt ne lássam a családomat.

– Milyen szerepet tölt be a szívében veszprémi klub? Milyen gyakran jár MKB-meccsekre?
– A Veszprém a mindenem. Már veszpréminek érzem magam, függetlenül attól, hogy 20-21 évet Pesten éltem. Hajnal Csabának köszönhetem, hogy annak idején kirángatott abból a fővárosi közegből, amelyben ott volt minden barátom, kötöttségem. Ha a klubvezető akkoriban nem olyan agilis, s nem jár naponta hozzánk „fűzni” engem és apukámat, soha nem kerültem volna Veszprémbe. Így rengeteget köszönhetek neki, s nagyon bízom benne, hogy valamikor tudok neki annyit segíteni, hogy ezt megháláljam. Nekem Veszprém rendkívül sokat jelent, függetlenül attól, hogy nem dolgozom a kötelékében, amely egy fájó pont számomra. Bízom azonban abban, hogy egyszer majd kapok lehetőséget, s akár mint másodedző, utánpótlásedző, vagy netán vezetőedző bizonyíthatok.

Ma már csak olyan meccsekre járok, amelynek van sportértéke. A magyar bajnokságban ilyen már nincs sajnos. Nagyon gyenge az NB I, egyszerűen katasztrófa. A második helyezett képes kikapni 13-14 góllal az elsőtől. Ezek már nem rangadók. Inkább a BL-találkozókra megyek, azok igazi derbik. Az ottani hangulat, a küzdelem, a kézilabda szépségei a mai napig magával ragad.

– Megfelelő ajánlat esetén vállalna ismét munkát a felnőtteknél?
– Igen, de most már megválogatnám, hogy milyen felkérést fogadjak el. Egyszer már darázsfészekbe nyúltam a kiskunhalasi szerepvállalással. Sokan mondták, hogy Józsi ne menj oda, mert az a csapat „halálra van ítélve”, én azonban hurokba dugtam a fejem, aminek meg is ittam a levét. Halason – Lepasován és Szarkán kívül – nem volt NB I szintű játékos, másodosztályú játékosokkal kellett volna bennmaradnom. Gyöngyösön olyan gondok voltak, amelyek nem tették lehetővé, hogy jó eredményt érjünk el. Eddig két felnőtt csapatom volt. Szerencsétlen dolog, de mindkettő kiesett. Most már megtanultam, hogy a rendkívül nagy optimizmusom ellenére nagyon oda kell figyelni, hogy hol vállaljak munkát. S azt is megtapasztaltam, hogy öt-hat hónap alatt nem lehetet csapatot varázsolni. A minap hallottam egy jó mondást: a jó edző az, akinek jó csapata van. Most már olyan csapatot szeretnék, ahol bebizonyíthatom, hogy jó edző vagyok. Nagyon rossz anyagból ugyanis – lehet bárki az edző – kizárt dolog, hogy jó csapatot csináljon. Ez olyan, mint a Forma-1. Schumacher – aki a kedvenc versenyzőm volt – amíg a világ legjobb autójában ült, ő volt a legjobb, most azonban nem képes jó eredményre.

– Edzőként mi a legnagyobb álma?
– Magyarországon egyedül a Veszprémnek van arra sansza, hogy egy BL-ben a legjobb a négy közé jusson. Arra azonban sajnos nekik sincs esélyük, hogy megnyerjék a sorozatot, hacsak nem történik egy-két brutális jó igazolás. A nemzetközi mezőnyben olyan csapatok vannak, s olyan pénzek mozognak mögöttük, amivel a bakonyiak nem fognak tudni versenyezni. Én lennék a világ legboldogabb embere, ha egyszer Veszprémben kapnék olyan munkát, amellyel bizonyítani tudnék. Ez kiteljesedhet akár az utánpótlásban is. Nagyszerű lenne, ha kapnék egy utánpótlásvonalat, ahol minden évben ki tudnék nevelni egy-két jó játékost, akikhez az én nevem fűződne.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.