Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Litkey nyert, több száz embert kimentettek

2011. július 15. 19:00 // Forrás: MTI
A Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásversenyen az 588 induló hajóból pénteken délig 320 teljesítette a távot és ért vissza Balatonfüredre, s még mintegy 10-15 hajó van versenyben.

A fentieket Szoják Balázs, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára mondta sajtótájékoztatón, pénteken Balatonfüreden.

A többi hajót és legénységét - több száz embert - a csütörtökön este és éjszaka a Balaton nyugati medencéjében tomboló vihar miatt ki kellett menteni - tette hozzá. Jó néhány hajót nem kellett vontatni, hanem csak bekísérni valamelyik kikötőbe.

Életveszélyes helyzet nem alakult ki, egy vízimentő keze sérült meg könnyebben, a hajókban keletkezett anyagi károk viszont jelentősek - hangsúlyozta a főtitkár, aki rámutatott arra is, hogy a mentés pénteken is nagy erőkkel zajlik még. Az esti, éjszakai vihar Badacsony, Szigliget, Balatonmáriafürdő, Fonyód térségében érte a verseny résztvevőit.

Szoják Balázs szerint a verseny elhalasztása "több szempontból nem jött számításba". Mindenki a saját szakmai tudása és felelőssége alapján versenyzett, a vihar a Balatonon nem nevezhető "extrémnek", és az előrejelzés szerint készülni lehetett rá - tette hozzá.

Ismertetése szerint a 48 órás Kékszalag tókerülő versenyt nem fújták le, tart még pénteken is - 10-15 hajó van versenyben -, s a hivatalos zárás szombaton 8 órakor lesz.

Horváth László alezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: csütörtökön délután 4 órától fokozatosan és erőteljesen nőtt a szél, s este már viharos erejű volt a tó nyugati medencéjében. Közlése szerint a legerősebb szelet Balatonmáriafürdőnél mérték; 21 óra 38 perckor óránként 79,2 kilométeres sebességűt. A szél átlagos ereje 55-65 kilométeres volt, ami még viharosnak mondható - tette hozzá.

A vízirendészet 10 hajóval mentette a bajba jutottakat egész éjszaka, sőt még pénteken nappal is zajlik a megfeneklett, nádasokba sodródott, oldalra dőlt hajók mentése - mondta a kapitány. Horváth László úgy fogalmazott, hogy "rengeteg embert és sok hajót szedtünk ki a vízből".

A jelenleg még mentendő hajókat és embereket a fonyódi kikötőbe igyekeznek "bevinni", ám a mentést nehezíti, hogy Fonyód térségében pénteken délben is még 65 kilométeres szelet mértek. A kapitány rámutatott arra is, hogy nem csupán a Kékszalag résztvevőit kellett menteni, hanem sok más hajó is kint volt este a vízen, s azok közül is jó néhány bajba került. Mint mondta: ilyenkor sok a vízen a "nézőhajó" is.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője elmondta: sok hajót és kétszáznál több embert menekítettek biztonságos helyre. Egy munkatársuk megsérült, a sodródó kötél "megégette" a kezét, de csak könnyebb sérülése van - mondta. Sajnálatos tényként közölte, hogy a Rupert nevezetű gyorsmentő hajójukban több százezer forintos kár keletkezett, egy hajójuk motorja pedig teljesen "lerobbant".

Bagyó Sándor tapasztalata szerint "sok olyan hajós volt a vízen, akiknek a hajós mesterségbeli tudásuk igen hiányos".

Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenyén elsőként ismét Litkey Farkas ért célba, a Budapest Bank Lisa nevű hajóval 21 óra és 23 perc alatt teljesítette a mintegy 145 km-es távot. Ezzel Litkey és csapata 10. alkalommal győzött a Kékszalagon. Másodikként ért célba Rauschenberger Miklós a Vodafone-Budacash (Principessa) nevű hajójával (21 óra 49 perc), harmadikként futott be Király Zsolt, a Sponsor Wanteddel (22 ó 27 p). Negyedik lett a Soponyai Géza vezette Infiniti Mediacontact Avatar (22 ó 43 p), ötödik helyre került Pomucz Tamás a Capella nevű vitorlással (22 ó 51 p), hatodik pedig Cittel Lajos lett a Siroccóval (23 ó 10 p).

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.