Újabb versenyt tudhat maga mögött a magyar tájbringa sport: Nagykovácsi környéke adott otthont a 2011. évi váltó országos bajnokságnak.
A viadalon a szabályok értelmében egy egyesületbeli versenyzők indulhattak, amelyen csak egyikük lehetett elit- vagy juniorkorú. Akik ilyen módon nem tudtak váltót alakítani, az ugyanezen pályákon zajló MIX-versenyen indulhattak, váltónként négy pályát teljesítve.
A szombati váltóverseny tömegrajttal kezdődött, amelyet követően a tizenhét részvevő csapat „rázúdult” Nagykovácsi felső részére. A startnál többen „kilőttek”, a térképrajt azonban sokakat megfogott, majd elkezdődött az őrült száguldás a faluban. Az első pontok begyűjtése után már a környék erdőit járta mezőny, amely a pálya kombinációknak köszönhetően meglehetősen hamar „szétszóródott”.
A VKE-Nelson Aminostartos tájbringásai
Nagyon gyors tempót tett lehetővé a terep. A térkép nagy tájékozódási feladatokat nem tartogatott, inkább a kis leágazásokra kellett nagyon oda figyelni. Az átfutás után a cél felett lévő meredek oldalakra ért a pálya, majd egy meredek völgy átgurulásból is állt.
Az első körben még egymás közelében váltottak az éremesélyesek, ám a célban egyből értesültek a két győzelemre is esélyes váltó hibájáról, akik ezzel a második, illetve a harmadik helyről estek ki. Innentől fogva a veszprémi Horváth-fiúknak már csak arra kellett figyelni, hogy minden pontosan menjen.
A papírformának megfelelően a KST / VKE Nelson Aminostar párosa, a Horváth-fivérek (Gergő és Marcell) végeztek az első helyen, őket a Tipo Hajdú Martin, Tóth Tamás összetételű kettőse, és a Hegyisport Szentendre klub Zentai László, Jankó Tamás alkotta duója követte.
A győztes Horváth-fivérek
A MIX-ben a szintén VKE – Nelson Aminostaros Bedő Csaba a szakág vezetőjével Mets Mikivel alkotott párt. Csabi fiatalos lendületének köszönhetően a MIX-et hozta első helyre.
Éjszaka a Night Ride futamai zajlottak, ahol az elit pályát Viraszkó Zoltán (DTC), a B-pályát Horváth Gergő (VKE – Nelson Aminostar) a C-jelűt pedig Vajda Péter (THT) nyerte. Az éjszakai pályák – akárcsak a váltók – gyors, pörgős, odafigyelést igénylő átmeneteket tartalmaztak, amelyeket tovább nehezítette, hogy a fényviszonyok miatt fejlámpával kellett teljesíteni.
Másnap a CSTSZ Delux-ot rendezték meg, amely a Magyar Kupa 7. fordulója is volt. A normáltávú pályákat szintén a nagy koncentrációt igénylő, helyenként útvonalválasztós pályák jellemezték, de végig a nagy tempó volt meghatározó.
Az F21E-t a világ élvonalában versenyző Füzy Anna nyerte, köszönhetően hogy a junior korú Horváth Marci defektet kapott, ezzel már nem volt esélye dobogón maradni. A második a szintén junior Bedő Csaba lett. aki alig fél perccel maradva el az elsőtől.
A következő magyar tájbringa verseny a hosszú távú ob lesz, majd az Osztrák-kupa futamai következnek Gelsén.