Ott-jártunkkor is javában folytak a bontás munkálatai. Innen tolmácsoljuk köszönetünket a Székhely 2007 Kft. (a terület új tulajdonosa) igazgatójának, Ney Ferencnének a bebocsátási engedélyért.
Tapasztalataink szerint példásan végzik munkájukat a bontók: az embereken ott a védősisak, a gépek precízen „harapdálják” a vasbetont, a falakat. Ahol már lehetséges, külön is választották a hasznosat, a veszélyeset, de még az érdekeset is. Ilyenek például a múzeumba való bélyeges téglák. Ezek rövidesen az ország egyik legegyedibb gyűjteményébe, a várban található téglamúzeumba kerülnek, ezzel is gyarapítva a különleges építőanyagok sorát.
Külön halmokba gyűjtik az alumíniumot, a vasat, a kábeleket, a palát, a fát stb. Mindennek a békéjéről őrző-védő szolgálat gondoskodik, no meg egy tekintélyt parancsoló külsejű kutya.
Információink szerint november végére az egész térséget kitakarítják, hogy a helyén valami új létesülhessen. Sajnos, erről nem sikerült idáig információt szereznünk, a megkérdezettek tapintatosan hallgatnak. Annyi azonban szinte bizonyos, hogy kereskedelmi egységek települnek a könnyen megközelíthető, nagyon értékes területre.
A városbeliek minden bizonnyal emlékeznek az igazgatósági épületre. Sokan féltették ezt is az enyészettől. Nos, megnyugtathatjuk a kételkedőket: a műemléknek számító épület fennmarad, ám leendő funkciója még bizonytalan! Ugyanígy pompás belső része a mesterien faragott lépcsőfordulóval.
Az egyik – neve elhallgatását kérő – régi dolgozó elmondta, hogy volt idő, amikor hatszázan is voltak, s váltott műszakban készítették a bútorokat. A gyárban igazi kollektívák alakultak ki, s aki igazi Balaton Bútorgyárosnak érezte magát, büszke volt megélhetést adó munkahelyére.
