Horváth László beszámolója
Aki magaslati edzőtáborra vágyott, nem találhatott jobb és gazdaságosabb helyszínt az elmúlt héten, mint egy dzsúdó edzőtábor. Garantált volt ugyanis a meleg és a magas páratartalom.
Az év legmelegebb hetében rendezte 3. nyári nemzetközi edzőtáborát augusztus 21. és 25. között a Domonkos László Veszprém Judo SE. A magyar résztvevők mellett érkeztek táborlakók Csíkszeredáról, Ausztriából, Németországból és népes csapattal érkeztek a szlovénok is.
A klub edzői mellet a tréningek levezetését Ladunga István is segítette, kedden délelőtt pedig az olimpiai- és világbajnok cselgáncsozónktól, Kovács Antaltól tanulhattak versenytechnikákat. Ezúton is köszönjük Antinak, hogy ellátogatott hozzánk.
A tábor végén a fáradtság és a mosoly tükröződött a tekinteteken, és ígéreteket kaptunk a jövő évi viszontlátásra.
Sajnos egy sérülés is történt. Reméljük, Liza már jobban van és szeretettel várjuk őt a felépülése után minden rendezvényünkre.
Köszönet a tábor támogatóiknak: Veszprémtej Zrt., Új Amfóra, Lasselsberger-Knauf Kft., Erdei Vendéglő, Vajdagumi, Mixtúra Kft-nek., Jászvári apukának,a szülőknek, edzőinknek, Károlyi Gábornak és Takács Attilának.