- Nem titkolja, soha nem is titkolta elfogultságát.
- Az elfogultságomnál többet: a büszkeségemet sem titkolom. Alpolgármester voltam, amikor a fesztivál született. Kaptam érte hideget, meleget. Hideget talán többet is, mert ez a mienk nem egy dicsérgetős ország. De a maguk módján még ezek a dühödt éjszakai telefonok is elismerték: közöm van a fesztiválhoz.
- Miért kapott kedvet a levélíráshoz?- Tömören válaszolva: rosszkedvemben írtam. Láttam képeket, meghallgattam az egész vágatlan hanganyagot arról a sajtótájékoztatóról, amit polgármester úr és Muraközy Péter a Városházán tartott. Mindent egybevetve szerintem szerencsétlen volt az egész helyzet. Az egy szerencsétlen, rosszul megszerkesztett helyzet, amikor egy sokkal, de sokkal jobb sorsra érdemes fiatalember kiszolgáltatottan és eszköztelenül ül a polgármester mellett, és a maga rettenetes hadarásával bizonygatja, hogy ez a fesztivál nem zajforrás, hanem ünnep. A polgármester pedig egy felmérgesített tanár bácsi hangütésével azt hajtogatja mellette: több tiszteletet, több tiszteletet.
- Több tiszteletet?
- Hát, ami a tiszteletet illeti, én csak azt mondhatom, hogy kevesen tisztelik jobban ezt a várost, mint Muraközy Péter. Ez a borzasztóan hadaró fiatalember tud valamit, amit mottóként írhatnánk minden várostiszteleti kézikönyv elé. Azt, hogy a tisztelet felső foka nem szó, hanem tett. Az ő tiszteletének formája az utcazene fesztivál, és amikor ezrek hömpölyögnek esténként az utcán, azért van, mert ez a fiatalember sok évvel ezelőtt nem azt kérdezte, mit tehet érte a város, hanem azt, hogy ő mit tehet a városért. Ha ő meg a „fajtája” nem lenne köztünk, ma is arról vitatkozhatnánk, mitől halott ez a város, a vita szünetében pedig hallgathatnánk a csendet.
- Mégsem lehet elvitatni – bár bizonyára kisebbségben vannak -, akiknek az életét, főleg az éjszakai nyugalmát szétdúlja a zaj.
- Valóban nem lehet, és ebből a szempontból talán nincs is értelme kisebbségről beszélni. Vannak, akik azt mondják, itt a kevesek akarják a sokakat terrorizálni. Nem lenne helyes, de az ellenkezője sem lenne az. Nagyon sajnálom, de számtani alapon szerintem ezt a problémát nem lehet megoldani. Ha tudtam volna ilyen megoldást, nem kaptam volna éveken át olyasféle telefonokat, mint amilyeneket polgármester úr kap most. Nézze. Én csak azt mondhatom, hogy minden, ami létezik az árnyékot is vet. Amiről most beszélünk, az az Utcazene Fesztivál árnyéka. Bizonyára lehet csökkenteni, de teljesen megszüntetni lehetetlen. És lehetetlen az élmény és a bosszúság elosztását igazságossá tenni. Az Utcazene Fesztivál hangos. Ez az alaptermészete. Az Utcazene Fesztivál egy nagy, kócos, kicsit őrült mediterrán fiesta. Ez az alaptermészete. Lehet hivatalosan meg stikában le meg fel tekergetni a volumét, de az alaptermészetéthez hozzányúlni akkor sem lehet, mert egyszercsak nem lesz már azonos önmagával. És akkor vége. Ezért amikor megtettünk már minden megtehetőt, és látjuk, hogy az árnyékot még mindig nem tüntettük el, akkor le kell ülnünk és el kell gondolkodnunk néhány egyszerű dolgon. Azon például, hogy akarjuk-e, de szívből, igazán azt az Utcazene Fesztivált? Hogy vele jobb az életünk vagy nélküle. És ha arra jutunk végül, hogy igen, szeretjük, igen vele jobb, akkor annyi árnyékot, amennyit mindig vetni fog, el kell viselnünk. Türelemmel. A mekkora kisebbség, mekkora többség méricskélése helyett én ezt a türelmet ajánlanám, és nemcsak a Belváros lakóinak. Azoknak is, akik terrorról beszélnek, néhány kártékony nyugdíjasról, ilyesmiről. Nem azok, hanem a maguk életét élő emberek, akikkel jó szóval, türelemmel százszor többet el lehet fogadtatni, mint akárhány gorombasággal.
- Abban az elveszett írásban a mostanában sokat emlegetett plakát-ügyről is beszél.
- Mert úgy gondolom, van valami mély hasonlóság a két történetben. Rövid időn belül másodszor fordult elő nálunk, hogy az ízlések versenyét az ízlések harca váltotta fel. Ezt nagyon rossz jelnek tartom. A kultúra, a szellem világának lényege a tágasság, a befogadás. Ez azt is jelenti, hogy természeténél fogva sokszínű és türelmes. Ahol az ízlések versengését az ízlések harca váltja fel, ahol az a kérdés, hogy ki kit győz le, vagy - hogy ezúttal tudatosan egy régi korszak szavát használjam -, ki kit nyír ki, ott olyan romlás kezdődhet el, ami nem szokott megállni a kultúra határainál. Ezt azért is mondom nagy nyomatékkal, mert az ízlések különben is szerencsétlen harcába mindkét esetben beleszólt végül a politika. Más szóval a hatalom.
- Azt tették, ami a dolguk. Képviselték a választói akaratot.
- Nem hiszem, hogy azt képviselték. A választói akarat sokkal összetettebb, színesebb, mint amit olvasói levelekből, SMS-ekből, elnézést a kifejezésért, de egyszerűen nem tudom ezt másként mondani: néha hervasztóan színvonaltalan elektronikus disputákból kikövetkeztethetünk. Megkockáztatom, hogy a választói akarat gazdagsága és sokszínűsége sokkal közelebb áll ahhoz a tágassághoz, amiről a kultúrával kapcsolatban beszéltem, mint ahhoz a szinte korlátlanul manipulálható látszathoz, amivel ma a közvéleményt helyettesíteni szokás. Akkor pedig a hatalomnak egyetlen feladata lehet. Minden rendelkezésére álló eszközzel védelmezni, ha lehet, még tágítani is legalább a mi helyi világunk gazdagságát. Mert amit feladunk belőle, azt szempillantás alatt birtokba veheti a türelmetlenség, a kirekesztés, az „egykönyvű emberek”. Láttunk már ilyet, egy emberöltő alatt többször is. Soha nem lett jó vége.
- Térjünk vissza még a sajtótájékoztatóra. A város végül is 8,3 millió forintot ad a fesztiválhoz. Joggal fogalmaz meg elvárásokat.- A város igen, a polgármester azonban nem a város, legfeljebb a város első szolgája. És hát, bár tudom, hogy most borzasztó önellentmondásba keveredem, de mégis lenne egy (virtuális) javaslatom. Képzeljük el, de tényleg csak így, virtuálisan, hogy népszavazást írunk ki Veszprémben a következő kérdéssel. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Belvárosban élők nyugalmának védelmében ne legyen ezentúl Veszprémben Utcazene Fesztivál?” Aztán abból a 8,3 millió forintból vonjunk le annyi százalékot, ahányan erre igent mondanak. Népítélet lenne. És az „emberek polgármestere” legalább megtudná, miről beszél. Mert most olyan, mint József Attila macskája. Erőlködik, mert szeretne kint is meg bent is egeret fogni. Értem, de neki meg azt kellene megértenie, hogy ez lehetetlen.
- Záradék?- A mondandómat azzal kezdtem, hogy bejelentettem elfogultságomat. Ezt most más formában megismétlem. Bejelentem elfogultságomat Muraközy Péterrel szemben, akinek négy évig az osztályfőnöke voltam a Hriszto Botev Általános Iskolában. Egyike volt a legkedvesebb tanítványaimnak. Abban, hogy kitalálta az Utcazene Fesztivált, nincs tanári érdemem. Azért a rettenetes hadarásért egy kicsit talán felelős vagyok. Aki akarja, írja a számlámra.
Asztalos István
