Porga Gyula
Porga Gyula polgármester szeptember 14-én sajtótájékoztató keretében számolt be az együttműködés részleteiről. Hangsúlyozta: Magyarországon nagy hagyomány van a futballisták utánpótlásképzésének, ezzel a megállapodással pedig nemcsak Veszprém és Győr, de a magyar foci is jól fog járni. A felek egyenrangú partnernek tekintik egymást, így bíznak az eredményes együttműködésben.
– Nem a szavakkal kell a magyar futball megújítani, hanem tettekkel – hangsúlyozta Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnök-tulajdonosa. Az elnök kiemelte, hogy az utánpótlás nevelés már régóta folyik Győrben, de nem szabad csak a sportot erősíteni, hanem a tanulásra is figyelmet kell szentelni. Ennek érdekében létrehoztak egy kollégiumot és egy 5 éves gimnáziumot.
– Egyenrangú szerződést csak Veszprémmel kötöttünk, hiszen itt színvonalas munka folyt eddig is. Azért, hogy ne kelljen elszakítani a környékbeli gyerekeket a családjuktól, 19 éves korig itt is biztosított a nevelésük. Aki kimagaslóan teljesít kortársaihoz képest, neki adunk lehetőséget Győrben. Nem akarjuk elrabolni Veszprémből a gyerekeket, oda-vissza áramlást szeretnénk biztosítani – emelte ki Tarsoly Csaba.
Klement Tibor
Klement Tibor, a Győri ETO ügyvezető igazgatója is kiemelte a Veszprémben folytatott színvonalas munkát. Elmondta, hogy fő céljuk ezzel az együttműködéssel, hogy olyan tehetséges válogatottak kerüljenek ki a programból, akiknek továbblépési lehetőséget biztosíthatnak.
Irmes Zsolt
Irmes Zsolt, a VFC USE elnöke számolt be azzal, hogy évek óta problémát jelent Veszprémben, hogy nem tudnak továbblépési lehetőséget biztosítani a tehetségeknek. Ezzel a programmal a kimentek lehetősége bővült, nem szabnak gátat a gyerekeknek. Majd hozzátette: reméli, hogy a konstrukció működőképes lesz.