Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kétkerekű bajnokság

2011. szeptember 16. 12:12
A mountain bike a legnépszerűbb kerékpáros szakág Magyarországon – több ezren hódolnak szenvedélyüknek az erdőben. Vasárnap Veszprém utcáit lepik el a versenyzők.

A veszprémi McDonald's BringaMánia Magyar Nagydíj a város közepén, a várban, a belvárosban és a Gulya-dombon kijelölt körpályán zajlik, olyan díszletek előtt és alatt mint a vár, a Völgyhíd vagy az Óváros tér.

A szeptember 18-án zajló nemzetközi hegyikerékpár-verseny szervezői a gyermekeknek is biztosítanak programokat, BringaSuli és KRESZ-teszt is szerepel a veszprémi események között. A helyi iskolák tanulói a számukra kiírt terepversenyen mérhetik össze kerékpáros tudásukat és erőnlétüket. A fiatalok a Gulya-dombi parkolónál kijelölt, egy kilométeres pályán versenyezhetnek vasárnap reggel 9 és 10 óra között. Az Óváros téren reggel tíztől délután ötig üzemel majd a BringaSuli pályája, melyet bárki kipróbálhat, a fiatal érdeklődők KRESZ-kérdőíveken tesztelhetik közlekedési szabályismereteiket.

A McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíjat különböző gyermek-kategóriákban is meghirdették a Vuelta Sportiroda szervezői, ezeken már felkészített, versenyképes hegyikerékpárok és megfelelő kerékpáros tudás szükséges.

A felnőttek is összecsapnak ezen a napon, hiszen a C2-es kategóriájú veszprémi versenyen még lehet az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos világranglista-pontokat szerezni. A kilátogatók drukkolhatnak többek közt a pekingi olimpikon Parti Andrásnak, az U23-as világkupa-összetett második helyezettjének, Benkó Barbarának, a külföldiek közül a 2005-ös junior-világbajnok Robert Gehbauernek.

Az alábbi videón Buruczki Szilárd (Kőbányai Torna Club) többszörös magyar bajnok versenyző mutatja be a pályát


Az esemény fővédnöke Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A verseny további részletei ide kattintva olvashatók. A programokhoz kapcsolódó forgalomkorlátozásokról itt olvashatnak.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.