Szombaton az 1999-es születésűek küzdöttek a minél jobb helyezésekért. A csodaszép időben megrendezett verseny nagy tömegeket mozgatott meg. A veszprémiek részéről Ender Tamás kezdte meg a küzdelmeket, de sajnos már a selejtezőn elvérzett. Ugyanebben a csoportban – amely a hétvége legnépesebb csoportja volt – John Dávid következett, aki kitűnő felkészülésének és kitartásának köszönhetően a döntőig menetelt, ahol sajnos alulmaradt.
Közben elkezdődtek a nagyobb súlycsoportok küzdelmei is. Fülöp Bence jól küzdött, de be kellett érnie az ötödik helyezéssel, Kékesi Péter pedig nehéz ágon esett ki. Az ajkaiaktól Hock Ernő hatalmas küzdelmek után szintén az ötödik helyezést érte el.
Az egyéni küzdelmek után a korosztályos régiós csapatverseny következett. Az észak-dunántúli régió válogatottjába beválogatták John Dávidot, Fülöp Bencét. Fergeteges hangulat, vérre menő küzdelmek jellemezték a viadalokat, ahol a versenyzők magukért és társaikért a maradék energiájukat megmozgatva küzdöttek. A régió jól szerepelt, a döntőbe jutásért folytatott csapatküzdelmek során azonban Dávid megsérült helyére a szintén veszprémi Ender Tamás szállt be, aki döntőben már a csapat győzelmeinek számát gyarapította. Budapest csapata megnyerte a döntőt 6:4 arányban a mieinkkel szemben, de elmondható az, hogy ez férfimunka volt.
Vasárnap a „B” korcsoport küzdelmei következtek. Ahol a veszprémi dzsúdósok túlszárnyalták az előző nap eredményeit.
Hajdu Balázs és Csuta Áron második, Hergovics Luca és Fehér Olivér harmadik helyezést ért el. Sajnos Kapcsándi Lórántnak ezen a hétvégen nem volt szerencséje, így ő helyezetlen lett.
Az egyéni küzdelmek után itt is a korosztályos régiós csapatverseny következett, hol a veszprémieket Hajdu Balázs képviselte, aki értékes bronzérmet szerzett a régiós csapatnak.