Fekete László
A Fekete László nevével fémjelzett Natúr Erős Emberek Világszövetsége által tető alá hozott versenyen öt versenyszámban dől el, ki a legerősebb. Október 29-én, szombaton 17 órakor kezdődik a 2. Laszlo Classic a Veszprém Arénában.
– A név nem az én ötletem volt, a szövetség tagjai ragaszkodtak egy ilyen elnevezésű bajnoksághoz – mondta az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Fekete László, aki 23 éve vett részt első alkalommal világ legerősebb embere versenyen. A sportág rejtelmeivel megismerkedve rádöbbent, az idő múlásával egyre kevésbé számított a teljesítmény, inkább a show-ra helyeződött a hangsúly a versenyeken. 2005-ben megalapította saját világszervezetét (tagjai nem használnak és nem használhatnak teljesítménynövelő szereket), egy évvel később pedig a sorozatos megaláztatások miatt eldöntötte, nem vesz részt több világversenyen – ismertette az Ősiben született sportoló.
– Veszprém megye szülötteként fontosnak tartottam, hogy Veszprémbe hozzam a bajnokságot – emelte ki Fekete László. Az Arénában 19 ország 22 izomkolosszusa méri össze erejét, az öt versenyszám zárását követően dől el, ki a legerősebb közülük. A csarnokba érkezők láthatnak golyópakolást, gumiköpeny-forgatást, de a sportolók 180 kg-os sziklatömbbel a kezükben is versenyeznek majd, súlyokat pakolnak lépcsőzetre, valamint 435 kg-mal a nyakukban kell 15 métert megtenniük.
Mindezekből kitűnik, ritkán látott produkció várható a Veszprém Arénában, aminek részeként az 53 éves, háromszoros nagypapa Fekete László világcsúcskísérletet is tesz: 320 kg-os súly felemelése 40 centiméter magas lépcsőfokra mezítláb!