Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győzelem Dorogon

2011. október 22. 20:25 // Forrás: veszpremvolley.hu
Férfi röplabdacsapatunk a dorogiak vendégeként nyert 3:1 arányban a másodosztály 4. fordulójában.

Nem teljes csapatával utazott az eddig egy győzelmet és egy vereséget számláló Dorog otthonába a Veszprém. Saitz Balázs betegség, míg az előző meccs nyerőembere, Horváth Szabolcs családi okok miatt nem tudott csapatával tartani. A kezdőben így Széll Dániel kapott lehetőséget, ill. liberóban maradt a múlt héten jó Dordzsceren Csingisz. A házigazdáknál a csapatkapitány, Tóth Tamás hiányzott betegség miatt.

A mérkőzés vendég vezetéssel indult, hamar kétpontos előnyt szerzett a Veszprém. Tóth Tibor nyitását még nem tudta védeni a Dorog, de aztán a hárompontos előnyét egy rossz ütéssel, mezőnnyel majd rossz sánccal elengedte a Veszprém. (8:8) Dolgos Attila jó nyitásával és Seck György center majd Tóth Tibi szélső blokkjával aztán már három volt az előny. Széll Dániel nyitott még egy ász értékűt (12:16), amit TóthTibi két bődületes erejű nyitása követett. Majd ugyan ő hátsó sorból is betalált. Érkezett feladóban Garamvölgyi Olivér a vendégekhez. Myszöglád Dániel két nyitása is elpattant a Dorog nyitójátékosáról, nyolcpontos hátrányban kért időt a hazai csapat (13:21). Megállt egy pillanatra a Veszprém, három labdát ütött el a csapat, majd egy maratoni labdamenet végén is újra örülhetett a Dorog. (17:22) Aztán újra Tóth Tibi ütötte be előbb a szettlabdát érő pontot, majd az időközben Kráml Sziszit cserélő Szalai Balázs fejezte be a játszmát egy ásszal. (0:1; 17:25)

A második szettet is eredeti felállásban kezdte a Veszprém. Gyorsan magához vette a kezdeményezést a Dorog, a távolról érkező nyitások megzavarták a vendégeket. Egy pontra feljött a Veszprém, majd egy hazai hibának köszönhetően egalizált, majd Kráml Sziszi hátsó soros ütésével vezetést is szerzett. (4:5) Egy-egy pont, majd egy veszprémi nyitásfogadás rontás és megint egál (7:7) A játszmában ekkor felváltva estek a pontok és nem a látványé volt a főszerep. Pontatlanság és kapkodás jellemezte mindkét csapat játékát, főként a hálónál volt jellemző, amiből aztán a vendégek jöttek ki jobban a Dorog időt kért. (9:12) Előbb egy veszprémi ász, majd megint egy maratoni labdamenet következett, amiből megint a Dorog szerzett pontot. Kráml Sziszi erős nyitásainak, valamint a liberó Dordzsceren Csingisz jó mezőnymunkájának köszönhetően hét pontra növelte előnyét a Veszprém, a hazaiak újra időt kértek. (11:18) A folytatásban mindkét csapat hozta nyitás fogadásait, majd Tóth Tibi előbb sánc nélkül ütött be egy labdát, majd ejtésből volt eredményes. Egy játszmalabdát még elszórakozott a Veszprém, de aztán egy szerencsés ütés után hozta a második szettet is (0:2; 15:25)

A harmadik szett elején Széll Dánielt Szalai Balázs váltotta a Veszprémieknél, akik hamar kétpontos előnyt szereztek. Aztán megállt a Veszprém, amit a Dorog ki is használt, máris ő vezetett egy ponttal. Aztán Kráml Sziszi hátsó sorból szerzett pontjaival megfordította az eredményt, most a Veszprém vezetett már öt ponttal. (5:10) Újabb hibákat követtek el a vendégek, míg a Dorog pontosabbá vált és 11-nél utol is érte ellenfelét. Sőt fel is lelkesedett a hazai csapat, aminek következtében két ponttal meg is lépett. (14:12) Amit aztán növelni is tudott az egyre lelkesebb hazai csapat, a Veszprém időt kért (18:15) Egy pontra sikerült megközelíteni a Dorogot, de aztán megint előjöttek a hibák, így előbb szett labdához jutott a lelkes hazai csapat, majd egy ásznyitással meg is nyerte a játszmát. (1:2; 25:20)

A negyedik szett veszprémi pontszerzéssel kezdődött, de a továbbra is lelkes hazaiak tartották magukat. Nem alakult ki nagyobb különbség, a csapatok felváltva szerezték pontjaikat. Aztán Tóth Tibi ütött be egy labdát, majd nyitott ászt, ezzel előnyt szerzett a Veszprém. (6:8) A két csapat nem bírt egymással, felváltva estek a pontok. Különösebben egyik csapat sem brillírozott, bár a Veszprém tudásánál haloványabb játékot mutatott. A Dorog viszont lelkes játékának köszönhetően átvette a vezetést, sőt két ponttal el is ment. (17:15) Aztán Kráml Sziszit blokkolták, egyre jobban leült a Veszprém. Nem volt elképzelés a játékban, a nyitásfogadások is pontatlanabbá váltak, ezáltal az ütők is meginogtak. Myszöglád Dani nyitásaival zárkózni kezdett a Veszprém, ami Kráml Sziszi blokkjával meg is lett. (20:20) A fiatal ütő még támadásban is jeleskedett, közben volt egy Tóth Tibi blokk, de aztán Sziszi ászt bombázott a vendéglátók térfelére. A játszma és mérkőzés labdát Seck György sánca hozta meg , míg a mérkőzést Tóth Tibor egy okos ütéssel fejezte be. (1:3; 21:25)

Jók: A Veszprém jóval kevesebbet mutatott tudásánál, egy-egy kötelező, szép megoldás után sokat hibáztak a játékosok. Kráml Szilveszternek nyitásban és néha ütésben is voltak jó periódusai, míg Myszöglád Dániel centertámadásai voltak meggyőzőek. A legjobb ezúttal a csapatkapitány Tóth Tibor volt, aki ütésben és nyitásban egyaránt használta erőfölényét és technikai képzettségét is, ez mellett az egész találkozón sok nyitást is ő fogadott igen eredményesen.

Férfi röplabda NB II, 4. forduló:
Dorogi SE–Man at Work Veszprémi RC 1:3 (-17,-15,20,-21)
Dorog, 50 néző. Vezette: Jager, ifj. Szabó.
Dorogi ESE: Kislaki V., Horváth Cs., Szele P., Baranyai Á., Pintér Cs., Novák T.,
Csere: Vörös G. (libero), Németh Á., Tóth T.
Man at Work VRC: Dolgos A., Kráml Sz., Seck Gy., Széll D., Tóth T.; Myszöglád D.,
Csere: Dordzsceren Cs. (libero), Szalai B., Szűcs P., Garamvölgyi O.

Forrás: veszpremvolley.hu

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.