– Nyáron hívták fel a figyelmem, hogy indul egy futsal csapat Veszprémben, s mivel szeretek focizni – NB II-ben, valamint Ausztriában játszottam –, örömmel vállaltam a szereplést.
– Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?
– Sötétben való tapogatózás volt, nem ismertem személyesen a csapattársakat, a szabályokat is el kellett sajátítani, s a labda sem olyan tulajdonságokkal bír, mint amit megszoktam. Egy teljesen normális, alkotó közeg jött össze a pályán, ez jelentősen megkönnyítette a csapatépítést. Jó közösség – remek edzőpárossal, s remek vezetéssel.
– Magasra tettétek a mércét rögtön a bajnokság elején. Veretlenek vagytok, a Fradi sem tudott gólt rúgni nektek.
– Ezeket az eredményeket már senki sem veszi el tőlünk, mi se gondoltuk, hogy így alakul. Előbb-utóbb jönnek olyan mérkőzések, amelyek komolyabb nehézséget okoznak, várjuk a folytatást. Eddig nagyon jól kijött a lépés, mindenki kihozta magából a legtöbbet, esetenként a vártnál is jobban teljesítettünk. Az ellenfelekkel most találkoztunk először, nem tudjuk felmérni, ők mennyire hozták azt a szintet, ami tőlük elvárható.
Szabadfi Péter
– A szezon végén mi adhat okot majd az ünneplésre?
– A vezetőség szeretné, ha az első osztályba kerülnénk, de nincs meghatározva pontos időpont erre. Én már akkor is elégedett lennék, ha a rájátszásban dobogós helyezést érnénk el.
– Az elmúlt napokban nagy nevű ellenfelekkel küzdöttetek meg a pályán. Itt volt a Ferencváros, valamint az első osztályban játszó Haladás. Ez nem okozott különösebb feszültséget?
– Néhány csapattársamon láttam kis mértékű megszeppenést, de nem ez volt a meghatározó.
– Olyannyira, hogy sikerült gólt szerezned a Fradival szemben.
– Nem vagyok izgulós fajta, jó érzés volt megrezegtetni a hálójukat. Fiatal gyerekek zöld mezben játszottak – nem a nevükön gondolkodtam.
– Milyen a kapcsolat a szurkolókkal?
– Eddig csak pozitív visszajelzés érkezett hozzám, de lehet, hogy csak azért, mert barátok. Igaz, korábban ők is szkeptikusan fogadták a kezdeményezést, de most már várják a következő mérkőzést.
