Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szükségünk van a csendre

2011. november 21. 8:51
„Az emberek vagy tudják, vagy nem, de mindannyian vágynak a belső békére.” November 26. és december 10. között ezt meg is lehet találni a „Csend Napokon”.

A tavalyi nagy siker után idén is vár minden érdeklődőt az a rendezvény, amely ez alkalommal Veszprémben, Balatonfüreden, Tihanyban, valamint Budapesten is színes programokkal segít lélekben felkészülni a valódi ünnepre.

A programsorozatot, mely november 26. és december 10. között várja a belső békét keresőket, közösen szervezi a veszprémi Művészetek Háza és az ITTMOST Egyesület, melyek képviselőivel a rendezvényről beszélgettünk.

– Az emberek vagy tudják, vagy nem, de míg felgyorsult életünkből fakadóan a hétköznapokban zajlik a „pörgés”, belül vágyunk a belső békére és csendre – fogalmazza meg a „Csend Napok” létrejöttének okát dr. Herth Viktória. Majd felteszi azt a kérdést: mi lesz ennek a következménye?

– Az emberekben hiányérzet van, mert semmit nem tudunk igazán magunkévá tenni, sem egy képet, sem egy zenét, sem egy finom ételt, de még egy emberi kapcsolatot sem – adja meg egyből a választ a gyűjteményvezető. – Veszprémből hiányzott a lelki karácsony, a mi rendezvényünk pedig olyan intim rendezvény, ahol kontaktust szeretnénk teremteni egymással – teszi hozzá mosolyogva.

Ezt a gondolatmenetet fűzi tovább Poller Imre is, az ITTMOST Egyesület elnöke, akitől megtudtam, hogy a rendezvényt „a nagyvárosi ember csend utáni vágya” hívta életre, és hogy ez „a belső csend ott van a zenében, a művészetben egyaránt”. – A programok arra épültek, hogy az ide ellátogató emberek spirituális érzésekkel legyenek gazdagabbak, mindezt pedig összélményben kapják meg – meséli Poller Imre.

Dr. Herth Viktória arról is beszámolt, hogy idén két budapesti közösség is csatlakozott a „vidéki” kezdeményezéshez, valamint kiemelte a rendezvény Veszprém – Balatonfüred - Tihany tengelyét is. – A téli, tihanyi domboldal maga az igazi, békés, belső csend – zárja gondolatait a gyűjteményvezető.

A programokról részletes tájékoztatás ide kattintva olvasható, a szervezők pedig remélik, hogy minden olyan ember ellátogat a rendezvényre, akinek valami hiányzik a mindennapokból. A „Csend Napok” eseményei – melyek megszabadítanak a harsány külvilágtól – feloldhatják ezt a rossz érzést.
 

Balassa Gergő
vehir.hu
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.