Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
11°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
11°C

Nyílt napot tartottak

2011. november 23. 17:41 // Forrás: Pannon Egyetem
A Pannon Egyetem széles képzési palettával várja a középiskolásokat, ezt mutatták be nyíilt napjukon, szerdán.

A Pannon Egyetem nyílt napján a továbbtanulni készülő diákok szaktájékoztatókon ismerkedhettek meg az öt kar alap- és mesterképzési kínálatával, és felsőfokú szakképzéseivel, amire mintegy kilencszázan voltak kíváncsiak. Az egyetemkörséta alkalmával többek között a kollégiumi épületeket, a könyvtárat tekinthették meg az érdeklődők, laborlátogatásokon vehettek részt, betekintést nyerhettek az egyetemi életbe.

A pályaorientációs grafológiai tanácsadással ötleteket kaphattak a középiskolások, milyen szakterületet válasszanak. Az egyetem karai színes programokkal, várták a résztvevőket, többek között alternatív energiaforrásokat, szuperszámítógépet és robotokat mutattak be. A színpadon Vastag Csaba, az intézmény tanulója is fellépett.


dr. Friedler Ferenc

A rendezvényt dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg, aki hangsúlyozta, az intézmény együttműködést ajánl a fontos döntés előtt álló középiskolásoknak. Az egyetemen nemzetközi hírű professzoroktól és kutatóktól tanulhatnak, valamint a legrangosabb cégekkel működhetnek együtt hallgatóként, így válhatnak versenyképessé.

A Dunántúl nagyobb városaiban is jelen van a Pannon Egyetem, Nagykanizsán november 30-án, Keszthelyen december 2-án tartanak nyílt napot.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.