Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Bizonyították, hogy jó úton járnak

2011. november 25. 22:47
Rangos felkészülési tornán mutatták meg tehetségüket a padányis szivacskézilabdázó lányok. Az U9-esek imponáló különbséggel utasították maguk mögé a mezőnyt.

November 19-20-án, Szombathelyen rendezték meg a Student Comfort elnevezésű, hagyományos felkészülési tornát, ahol mindkét nem öt korosztályában (a nyolc éven alulaktól a tizenkét évesekig) felsorakoztak a jövő kézilabda-reménységei.

A Padányi Katolikus Gyakorlóiskola négy csapattal (U8, U9, U11, U12) képviseltette magát a rangos megmérettetésén, amely kiváló felkészülési lehetőségnek bizonyult az Erima országos bajnokságra.

A veszprémi különítmény sikeres szerepléséről, élményeiről Benke Péter testnevelő tanár, utánpótlásedző számolt be, aki a két fiatalabb együttes felkészítésében vett részt.


Az U8-as együttes – a legkisebbek nagy sikere

– A legkisebbeknek korábban még nem szerepeltek ilyen viadalon, sőt ez idáig még tétmeccset sem játszottak. Ennek ellenére nagyon ügyesen helytálltak, hiszen az ötcsapatos mezőnyben egyedül a házigazdával szemben maradtak alul az utolsó meccsükön, a többi ellenfelüket viszont jelentős különbséggel verték. Így ezüstérmesek lettek, a torna legjobb játékosa pedig Kövér Fanni lett – büszkélkedett a szakember.


U9 – nem találtak legyőzőre

Az U9-es csapat – amely az előző országos döntőben negyedik lett, majd megnyerte a Cell-kupát – ezúttal sem talált legyőzőre, dacára annak, hogy az alakulatnak új felállásban és nagyobb méretű pályán kellett megmutatnia tudását. Az előző idényben még három mezőnyjátékos egy kapus alkotott náluk egy kezdő sort, idén azonban már 5+1-re módosult a hadrendjük, miközben a 20x10-es játéktér 28x15-ösre „nőtt”. Benke Péter hangsúlyozta, hogy itt már sok elemét fel lehet fedezni a „felnőtt” kézilabdának, hiszen látható szélső-, illetve beállós játék, s lehetőség nyílik különböző taktikai megoldások bemutatására is.


Aranyérem került a nyakukba

– Szerettem volna tudni, hogy hol tart a csapat. Nos, kiderült, hogy jó után járunk. A lányok ugyanis imponáló különbségű győzelmekkel meneteltek a döntőig, ahol fordulatos mérkőzésen, óriási csatban fektették két vállra a fehérváriakat. A tanítványaim mindenféle izgalom és félelem nélkül játszottak. Külön öröm, hogy Kajdon Blanka lett a torna legjobb játékosa, Németh Kata pedig a legjobb kapus.

A két idősebb alakulattal Czinczás Olivér foglalkozott. Az U11-esek kiegyenlített mezőnyben a negyedikek helyet szerezték meg. A legidősebb, sérülésektől tizedelt együttes pedig a hatodik helyet szerezte meg, úgy, hogy az országos bajnokkal is találkoztak.

– Mindegyik csapatot dicséret illeti, hiszen remek mentalitással, kiválóan küzdöttek. Mindenki odatette magát, ezért kollégámmal maximálisan elégedettek vagyunk a látottakkal. Ráadásul a program kiváló erőfelmérő volt a hamarosan induló országos bajnokságra – összegzett a tréner, majd hozzátette: a hétvége során gyermek, szülő, edző egyaránt kiválóan érezte magát, a torna így nemcsak az eredmények, hanem a közös élmények miatt is sokáig emlékezetes marad.

„Élesék” taroltak

Az Éles Kézisuli növendékei szintén részt vettek az eseményen. S ha már ott voltak, meg is csillogtatták tehetségüket. A viadal után az U8-asok, az U10-esek és az U11-esek nyakába aranyérmet akasztottak, az U12-esek ezüst-, az U9-esek pedig bronzérmet szereztek. Az ÉKI valamennyi korosztályában akadt kiemelkedő teljesítmény, amelyeket különdíjakkal jutalmazták.

A torna összes eredményét megtekintheti a csatolt tábláztban (jobb oldalon, felül).

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.