Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Töretlen fejlődés – elégedett a VFC

2011. december 12. 21:04
A Veszprém FC a várakozásokat felül múlva a hetedik helyen zárta a NB II Nyugati csoport ősz idényét. A klubvezetés egyben tartaná a csapatot.

Második évét kezdte a Veszprém a honi labdarúgás második vonalában. Az előző kiírásban még a kiesés ellen küzdő alakulat a 2011/12-es pontvadászat őszi idényében stabil középcsapattá vált, s a megszerzett huszonegy pontjával a tabella hetedik helyén zárt.

Vágó Attila legénysége tizenöt találkozón mindösszesen négy vereségbe szaladt bele, hatszor játszott döntetlent, öt alkalommal pedig győztesen hagyta el a pályát. A VFC különösen büszke lehet a Tatabányán kiharcolt döntetlenre és a Gyirmót elleni hazai diadalra.

– Feltételezem, hogy elégedett a klubvezetés.
– A célkitűzésünk az volt, hogy idén – ellentétben a tavalyi évvel – ne fenyegessen bennünket a kiesés réme. Ezt elértük, ezért elégedettek vagyunk a jelenlegi pozíciónkkal – kezdte az értékelést a csapat játékosa és ügyvezetője, Garai Péter. – Stabilabbak lettünk, ennek tényét bizonyítja az is, hogy hat döntetlen mellett csak négyszer kaptunk ki. Ez jónak mondható mérleg. Természetesen vannak olyan elemek, amelyeken változtatnunk kell annak érdekében, hogy még eredményesebbek legyünk. Úgy vélem azonban, hogy a lehetőség és körülmények tekintetében elértük azt a szintet, ameddig terjed a kvalitásunk.


Garai Péter (archív fotó)

– Miben erősödött leginkább a társaság a tavalyihoz képest?
– Az első év mindig nehéz egy új osztályban, tavaly bele kellet erősödnünk az NB II-be. A nyáron azonban meghatározó játékosok érkeztek hozzánk, akikkel sokat erősödtünk. Egyre jobb a hangulat a gárda körül, s egyre jobban összeérik a csapatjátékunk. Bátran mondhatom, hogy minden rendben van az alakulat háza táján.

– A begyűjtött huszonegy pont tükrében akár merészebb célokat is szövögethetnének…
– Nem szeretnénk változtatni a céljainkon. Eddig is a folyamatosság és a lépésről lépesre történő előrejutás jellemzett bennünket, amely fejlődés véleményem szerint töretlen 2005 óta.

– Várhatóak változások a keretben?
– A célunk, hogy egyben tartsuk a keretet. Természetesen mindig vannak olyanok, aki magasabb célokat tűz ki maga elé. Ha lesz távozónk, akkor azt pótolnunk kell, de ilyen jellegű terveink nincsenek jelenleg.

– A csapat fiatal tehetségét, Novothny Somát patinás külföldi klubokkal hozták hírbe.
– Ezzel kapcsolatban nincs érdemi információnk. Nagyon büszkék vagyunk Somára, aki 17 évesen kilencgólos az NB II-ben és stabil utánpótlás-válogatott. De ugyanez vonatkozik Lang Ádámra, Ihász Patrikra, és még sorolhatnám a neveket, mert vannak tehetségeink. Sok tényező kell azonban, hogy valakiből futballista legyen, a tehetség önmagában nem elég. Természetesen jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a mi játékosunkat ilyen klubokkal hozzák hírbe.

– Nemrégiben napvilágot látott a hír, amely szerint egy jelenleg veszprémi labdarúgó is érintett lehet a fogadási csalásokban.
– Semmilyen hivatalos információnk nincs az ügyről. Jelenleg tart a téli szünet van, így nem beszéltünk az érintett játékossal. Annyit tudunk, ami a sajtóban megjelent, így ezzel kapcsolatban nem tudunk nyilatkozni sem.

Az együttes január 10-én kezdi a felkészülést a tavaszi idényre. Nyolc edzőmeccs időpontját már lekötötte a klubvezetés. A piros-kékek leendő ellenfelei között a hagyományoknak megfelelően NB I-es csapatok – Siófok, Haladás, Pápa – is vannak. A bajnokság küzdelmei február 25-én folytatódnak.

Zatkalik Dávid
Kovács Bálint
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.