Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyílt nap az egyetemen

2012. január 25. 18:10 // Forrás: Pannon Egyetem
Közel 800-an voltak kíváncsiak az öt kar képzéseire a Pannon Egyetem nyílt napján január 25-én.


További fotók megtekintéséhez kattintson a képre!

A Pannon Egyetem nyílt napján a továbbtanulni készülő diákok szaktájékoztatókon ismerkedhettek meg az öt kar alap- és mesterképzési kínálatával, és felsőfokú szakképzéseivel. A pályaorientációs workshop keretében és grafológiai tanácsadással ötletet kaphattak a középiskolások, milyen szakterületet válasszanak. A nyílt nap alatt a Felvételi Tanácsadó Központ munkatársai is várták a diákokat és szüleiket, hogy hasznos tanácsokkal lássák el őket a felvételi eljárással kapcsolatban. Az egyetemkörséta alkalmával többek között a kollégiumi épületeket, a könyvtárat tekinthették meg az érdeklődők, laborlátogatásokon vehettek részt, betekintést nyerhettek az egyetemi életbe.

A rendezvényt Dr. Kovács Kristóf, a Pannon Egyetem külső kapcsolatokért felelős rektori megbízottja nyitotta meg, aki hangsúlyozta, az egyetem széles képzési kínálattal várja a felvételizőket. Az intézmény célja, hogy a hallgatóinak megalapozza a sikeres szakmai pályáját, versenyképes diplomát szerezhessenek a Pannon Egyetemen.

A Dunántúl nagyobb városaiban is jelen van a Pannon Egyetem, Keszthelyen január 27-én, Nagykanizsán február 1-jén tartanak nyílt napot.

A Pannon Egyetem rektora és vezetése január 26-én 17.30 órai kezdettel tájékoztató előadást tart az új felsőoktatási törvénnyel, a felvételi rendszer változásaival és a képzés várható költségeivel kapcsolatban az A épület 1-es előadótermében (Veszprém, Egyetem u. 10.). Az előadás keretében az egyetem rektora és vezetői válaszolnak a felvételi eljáráshoz kapcsolódó kérdésekre minden érdeklődő számára.
 

vehir.hu
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.