Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Közlemény / nem mond le az SZDSZ megyei elnöke

2008. április 13. 22:27
Levelet juttatott el szerkesztőségünkbe dr. Tihanyi László, az SZDSZ megyei elnöke. Honlapunk nem kíván a politikai küzdelmek színtere lenni, de a véleménynyilvánításnak helyet ad. Íme a levél.
 

Tisztelt  Szerkesztőség!

 

Az SZDSZ Veszprém Megyei Választmánya lemondásra szólított fel 2008. március 28-án, pénteken. A testület ülését helyettem három alelnök hívta össze. A választmányi ülés azonban alapszabály ellenes volt, hiszen az alapszabály egyértelműen megfogalmazza, hogy a választmányi tagokat 8 nappal az ülés előtt értesíteni kell (SZDSZ Alapszabály, 177.pont). Ez nem történt meg, így az ülésen nem vettem részt.

2008. április 11-én a Választmány összeült Balatonfüreden. Annak napirendjén nem szerepelt visszahívásom, hiszen, mint azt korábban az elnökség is megfogalmazta, a választmány elnökét csak rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlést követően lehet „visszahívni” (bizalmatlansági indítványt nem ismer az SZDSZ alapszabálya, és általában a demokratikus pártok), lemondani pedig nem kívánok és nem is fogok.

A rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlés a párt minden vezető testületét érinti, a párt elnökétől a legkisebb szervezetig bezáróan.

A 22 tagú Választmány 10 tagja a jelenlévő 13-ból a mai napon nem volt hajlandó foglalkozni a párt országos ügyeivel még 10 perc erejéig sem, a rendkívüli országos küldöttgyűléssel összefüggésben álló napirendi pontot nem engedte napirendre venni, viszont 1 órán keresztül meddő vitát folytatott arról, hogy a Választmány ülése nyílt vagy zárt legyen (napirendi pontot nem tudtak megfogalmazni, így a zárt ülést napirend hiányában nem lehetett elrendelni), majd további két órát töltött el azzal, hogy mondva csinált okokkal kikényszerítse távozásomat. Ezzel szemben rendkívül felelősségteljes és konstruktív volt a várpalotai választmányi tagok higgadt, okos és előremutató viselkedése és hozzászólásaik.

A Veszprém Megyei Választmány elnökségének korábbi nyilatkozataiban számos ellentmondás van, mely egyértelművé teszi, hogy az általuk kreált, tisztán meg nem fogalmazott vádak csupán ürügyek.

„A hat megyei alelnök közül hárman bizalmatlansági indítványt fogalmaztak meg a választmányt csaknem egy éve vezető Tihanyi László ellen, azért mert szerintük Tihanyi alkalmatlan a vezetésre, és ahelyett, hogy a megye ügyeivel foglalkozna, országos politizálásba kezdett.

Molnár Margit alelnök kiemelte, határoztak arról is, hogy ezután Tihanyi megnyilatkozásait az SZDSZ nem tekinti megyei véleménynek.”

Korábban tett nyilatkozataimat soha nem a választmány nevében, hanem a választmány elnökeként tettem, úgy gondolom a szabad véleménynyilvánításhoz talán még jogom van. Nem tartom furcsának azt sem, hogy az Országos Tanács tagjaként foglalkozom országos politikával.

Az alelnöknő szavaival és a vitatott választmányi ülés egyhangú döntésével (mely a továbbiakban véleményemet nem tekinti a választmány véleményének) tehát egyenes ellentétben áll Horváth László alelnök korábbi nyilatkozata:

„Horváth László választmányi alelnök kedden viszont azt hangsúlyozta az MTI-nek, hogy semmi köze az SZDSZ országos ügyeinek Tihanyi Lászlóval szembeni bizalmatlanságukhoz.”

Érdekes ellentét fedezhető fel tehát a két nyilatkozat között.

Molnár Margit, a levelet aláíró másik megyei alelnök szerint Tihanyi László elnöki módszereivel szemben már hónapok óta „fokozódott az elégedetlenség és az ellenállás”, s főleg a tagság méltatlankodott, hogy az elnök „nem szab irányt a dolgoknak, nem fogja össze a pártot, a tagság nem tudja, merre haladnak”.

Határozottan visszautasítom Molnár Margit fenti vádjait, programomban, tetteimben folyamatosan kinyilvánítottam és kinyilvánítom, hogy milyen irányba kívánom a helyi párt, a Veszprém megyei pártszervezetek életét terelni.

Jellemző, hogy például amikor március 6-án Kóka János pártelnök Veszprémben zárta a párt népszavazással kapcsolatos vidéki kampányát, a megyei választmány ülésére csak négyen mentek el, majd az azt követő lakossági fórumon egyetlen választmányi alelnök vett részt. Ez a két összejövetel is jó alkalmat adott volna, hogy megismerjék és a pártelnök úrral megvitassák a párt legfőbb stratégiai irányvonalait.

Határozottan visszautasítom azon vádakat is, melyek szerint döntéseimbe nem vontam be a választmány tagjait, illetve nem egyeztettem a választmány elnökségével. Felszólítom azokat, akik ezen rágalmakkal megvádoltak, hogy konkrét esetekkel álljanak elő! Erre a mai Választmányi ülésen sem tudtak érdemben válaszolni.

Az azonban sajnos igaz, hogy a legtöbb döntésbe én, a választmány elnökeként nem lettem bevonva, hiszen az operatív ügyeket a volt megyei szervezőnkkel egy-két bennfentes intézte. Jó példa erre az az eset, amikor Veszprém megye a népszavazási kampányra elnyert 600 000 Ft-jából 300 000 Ft egy olyan önreklámozásra ment el Veszprémben (Dióssy László, dr. Szalay András), melynek semmi köze nem volt a népszavazáshoz és a benyújtott pályázatban sem szerepelt. A pénzt tehát nem erre kaptuk.

Veszprém megyében hosszú időn keresztül a nyíltan „fodorista” megyei szervező, Kenéz Mihály és csapata csinálta a politikát. Engem kezdettől fogva egy bábnak szántak, aki majd „hülye orvosként”, a politikához mit sem értve befogja a száját, nem mozdul ki Balatonfüredről, ők pedig intézik a párt ügyeit. Ezt a partit ők már előre lejátszották. Érdekes módon Dióssy László volt az, aki ennek veszélyét már a választás előtt érzékelte, ezért gyorsan elindult ellenem, azonban én 11-8 arányban legyőztem őt.

A választmányi tagok többségének ellenszenvét, és a lavina elindultát az a tény válthatta ki, hogy pár héttel ezelőtt Kenéz Mihály megyei szervező lemondásra kényszerült, hiszen napvilágra kerültek olyan e-mailek, melyek súlyosan sértik az SZDSZ országos vezetőit.

Soha senki, egyetlen választmányi vagy elnökségi tag őt ezért el nem ítélte, lemondásra fel nem szólította. 

Én azonban most határozottan felszólítom a Veszprém Megyei Választmány elnökségét és a választmány azon tagjait, akik nem képesek elhatárolódni a fent részletezett politikai gyakorlattól, nem hajlandók az SZDSZ legégetőbb problémáival foglalkozni, azonnali hatállyal mondjanak le!

 

dr. Tihanyi László

elnök, SZDSZ, Veszprém megyei választmány

Zatkalik András
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.