Talma rajtja jól sikerült, ez azonban az első kanyar utánra annyit jelentett mindössze, hogy sikerült megtartania a kilencedik pozíciót. Bradley Smith csípte el legjobban a piros lámpák kialvását az élmezőnyből, az összetett győzelemre is esélyes fiatal angol a 13. helyről a negyedikre ugrott előre, és tartani is tudta a későbbiekben a tempót az időmérő élmenőivel. Így a verseny első harmadában Terol, Corsi, Smith és Olive igyekezett olyan előnyt kierőszakolni magának, hogy csak egymással kelljen foglalkozniuk a későbbiekben. Egyedül Talma volt, akinek megvolt az esélye, hogy csatlakozzon a négyeshez, ugyanis ígéretesen felküzdötte magát az Aprilia-val az ötödik helyig, nem egyszer jobb kört ment, mint az éppen aktuális élen lévő.
Az első négyes azonban a futam középső harmadában felhagyott egymás előzgetésével, ha el is haladtak egymás mellett, akkor is időt nyertek vele, ugyanis azt a célegyenesben tették egymás szélárnyékából kibújva. Ez pedig a magyar motorosnak annyit jelentett, hogy egyedül képtelen volt csatlakozni az élbolyhoz, hátulról pedig nem számíthatott segítségre, mert a verseny ezen szakaszában náluk gyorsabb volt Gábor. Jó hír volt azonban, hogy az első négyesből Smith eldobta motorját, így már karnyújtásnyira volt a dobogó honfitársunknak.
Az üzemanyag fogyásával azonban egyre könnyebb lett az egyes rajtszámú motor eleje, és ezáltal egyre instabilabb is. Ennek volt köszönhető, hogy Di Meglio és az edzésen remeklő Bonsey szinte rázuhantak hátulról Talmára, és a célegyenesben minden különösebb erőlködés nélkül el is mentek a betegeskedő RSA mellett. Csak a kanyarban sikerült felvenni velük sebességben a versenyt, így nem is tudott visszatámadni a magyar fiú, sőt pillanatokon belül Webb is elszáguldott mellette. Elöl Corsi egyértelműsítette mindenkivel, köztük Olive-val és a már korábban leszakadó Terollal is, hogy idén már másodszor nem lesz legyőzője a nyolcadliteresek között. Talma egy gyönyörű szélárnyékos előzéssel még kiküzdötte magának Di Meglio-val szemben a hatodik helyet az utolsó métereken, ezzel a világbajnoki címvédő megszerezte idén első pontjait.
A Portugál Nagydíj végeredménye (pontszerzők):
1 Simone Corsi Aprilia WRB 40:56.168
2 Joan Olive Derbi Belson 40:56.467
3 Nicolas Tero Aprilia WRB 41:02.523
4 Steve Bonsey Aprilia Degraaf 41:11.141
5 Daniel Webb Aprilia Molenaar 41:11.700
6 Talmácsi Gábor Aprilia Aspar 125 41:12.036
7 Mike Di Meglio Aprilia Ajo 41:12.043
8 Stefan Bradl Aprilia Kiefer 41:14.055
9 Sergio Gadea Aprilia Aspar 125 41:14.291
10 Sandro Cortese Aprilia Emmi 125 41:18.781
11 Andrea Iannone Aprilia I.C. 41:23.658
12 Dominique Aegerter Aprilia Ajo 41:23.712
13 Pol Espargaro Derbi Belson 41:24.538
14 Michael Ranseder Aprilia I.C. 41:24.585
15 Efren Vazquez Aprilia Blusens 125 41:28.881
Az összetett állása 3 futam után:
1 Simone Corsi 59
3 Joan Olive 40
8 Daniel Webb 21
11 Bradley Smith 16
12 Talmácsi Gábor 14
A következő futam Sanghajban lesz május negyedikén.