Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C

Tiszta fejjel – folytatódik a rendőrség kampánya / – barátsággal jön a sulizsaru –

2008. augusztus 23. 17:42
Évente 1200-1300 ember hal meg Magyarország közútjain baleset következtében. Az okok között „előkelő” helyet foglal el az ittas vezetés és a gyorshajtás. A sokkoló képek a sajtó segítségével mindenhova eljutnak, ám úgy tűnik, nem érik el a kívánt hatást. A fentiek is indokolják, hogy a Magyar Rendőrség egy olyan intenzív kampányba fogjon, amelytől még nagyobb arányú közlekedési moráljavulást várnak, mint bármely eddigitől. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton kezdte meg „Tiszta fejjel” akcióját a balatonfüredi akvaparkban, ahol számos közéleti és közismert személyiség írta alá a józan közlekedésről szóló chartát.
A turisták által sűrűn látogatott vízi vidámpark jó helynek bizonyult a kiállításhoz, hiszen sok fiatal keresi fel azt nap mint nap. A kihelyezett tablókon pedig számos megszívlelendő adat, fotó, diagram látható, tanulmányozható. Köztük megdöbbentő idézetek azoktól, akiknek valamelyik hozzátartozója lett egy-egy értelmetlen tragédia áldozata. Többségükben fiatalok, akiknek a halálához az alkohol, a drog, vagy éppen a száguldozás, és persze saját felelőtlenségük járult hozzá.

Az eseményre egybegyűlteket a rendőrség képviselői köszöntötték. Váradi Károly ezredes, rendészeti igazgató ugyan hangsúlyozta, hogy összességében Veszprém megye baleseti statisztikája kedvezőbb, mint a tavalyi, s az országos átlagnál is jobban állunk, de az uniós elvárásoktól még lemaradunk.

A „Tiszta fejjel” kampány ugyan még tavasszal indult, de folytonossága nem szűnt meg. Célközönsége a fiatalabb korosztály. Azok, akik a nagy „bulizások” során lesznek áldozatok.

Az ezredes által elmondottakból kitűnt, hogy az ittas vezetés a halálos balesetek okait tekintve világszerte az első háromban szerepel a gyorshajtással és a biztonsági öv mellőzésével. Minden hetedik balesetért az ittas sofőr felel, s ami még elrettentőbb: minden tizedi sofőr vezet ittasan. A járművezetők között „előkelő” helyet foglalnak el a kerékpárosok (mondván: az nem is jármű!) és a segédmotorosok.

Váradi Károly rámutatott: az úgynevezett „diszkó balesetek” többsége éppen a vakáció alatt történik (évente kétszázan már nem térhetnek haza soha többé).

Hosszú éveken keresztül szinte tabutéma volt a drog. Ma már nyílt titok: nagyon sokan élnek vele, terjesztik, fogyasztják, s hatása alatt ülnek kormánykerék mögé. Ijesztő adatok hangzottak el a diákok köréből. Saját bevallásuk szerint minden ötödik középiskolás fogyasztott már valamilyen illegális szert. Kevesen tudják viszont, hogy a különféle „izmosító szerek” sok esetben váltanak ki beszűkülést, illetve a kábítószerhez hasonló hatást. Ugyanez vonatkozik a gyógyszer és az alkohol együttes fogyasztására.

A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni: nem büntetni, hanem megelőzni akarnak! (persze a megérdemelt büntetés elhalasztásáról, elengedéséről a zéró tolerancia meghirdetése óta nem érdemes filozofálgatni) A rend őrei tehát azt szeretnék, ha lényegesen csökkenne azon balesetek száma, melynek kiváltó (vagy „közreműködő”) oka az alkohol, a drog, a veszélyes gyógyszer. Ugyanez vonatkozik a diszkó balesetekre. Ehhez azonban erősíteni kell a társadalmi összefogást, s fokozni a rendőri állomány jelenlétét a veszélyeztetett területeken.

Váradi ezredes megígérte: növelni fogják (már a hétvégén is) a közúti ellenőrzések számát, hatékony kampányokat indítanak a fiatalok védelmében, új, eddig nem használt formákat alkalmaznak, hatékonyabban kívánnak együttműködni a szórakoztatóiparral, megerősítik a rendőri állományt stb.

Már csak napok választanak el bennünket a szeptemberi becsengetéstől, de a rendőrök ott lesznek az iskolák környékén, sőt: a sulizsaru program is beindul, melyhez elsősorban a rendőr apukákat kívánják „bevetni”.

Befejezésül Váradi Károly elmondta, hogy nagymértékben kívánnak támaszkodni a társadalomra, mert annak segítsége nélkül nem lehet eredményesen véghezvinni a programot.

A „Charta a józan közlekedésért” dokumentumot a megye képviseletében Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke, továbbá Nagy Jenő országgyűlési képviselő, Debreczenyi János, Veszprém polgármestere, Rosta Sándor, a BRIB elnöke, valamint Balatonfüred alpolgármestere, dr. Kiszely Pál írta alá.

A szervezők nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy két, nagy népszerűségnek örvendő művész: Kövy Szabolcs (pánsípművész) és Sub Bass Monster is aláírta az okmányt, hiszen közönsége egy-egy példaképtől nagyon sokat kaphat.     

A maga nemében egyidejűleg elgondolkodtató és megdöbbentő kiállítást már az első percekben sokan tekintették meg.

A megnyitó után a Vehír három érdekes egyéniséget – Cseszneki Hédit, a Miss Uniform cím tulajdonosát, Kövy Szabolcsot és Sub Bass Monster – is megszólaltatott.

 

A sokat utazó zenészek majdnem annyit tudnak a közlekedés állapotáról, mint egy rendőr – mondotta Kövy Szabolcs, aki maximálisan egyetért a zéró toleranciával. Példaként hozzátette: a kis hazai távolságok, a forgalom mértéke miatt maximum 10 perc előnyt lehet gyorshajtással elérni. Megéri? – kérdezte a művész, aki azt is tapasztalta, hogy a szteroidok hatása alatt vezetők kimondottan brutálisak az utakon.

A „keményebb” zenét művelők előtt már-már bálványként imádott Sub Bass Monster szinte mindent a maga erejéből ért el, így ő is érzi annak a súlyát, amikor a fiatalok közül valaki éppen őt jelöli példaképéül. A Vehír azon kérdésére, hogy mennyire képes hatni a célközönségre, nagyon őszintén válaszolt: Nagy reményeket nem fűzök hozzá, mert akik diszkóba, szórakozóhelyre mennek, már eleve „belőtt” állapotban jönnek (tisztelet a kivételnek), s egy ilyen szomorú vándorkiállítás láttán nem a tapasztalatokat vonnák le, hanem esetlen jót (és értetlenül) nevetnének. Sokkal inkább fontosnak tartom az iskolai felvilágosító munkát. Akik ismerik a pályafutásomat, azokra valószínűleg jobban tudok hatni, de már azt is jó eredménynek tartom, ha két-három embert rá tudok beszélni arra, hogy ne vezessen, ha ivott.

A gyengébb (ez nem biztos), de szebbik (ez viszont biztos) nemet Cseszneki Hédi törzsőrmester képviselte a fórumon.

– Rendőr, de főképpen hölgy létére képes-e lebeszélni egy társaságot arról, hogy ittasan kormány mögé üljenek?  

– Alkohol nélkül is jól érezheti magát az ember, nem feltétlenül szükséges, hogy a jó hangulatot az alkohol befolyásolja. Szerencsére olyan baráti-barátnői a társaságom, melynek tagjai hasonlóképp gondolkodnak.

 – Váradi ezredes úr említette, hogy a megyei baleseti statisztika javult a tavalyihoz képest. Hogy látja: fegyelmezettebbek vagyunk, vagy éppen kevesebb az ellenőrzés?

– Én fegyelmezettebbnek látom a közlekedőket, amiben szerepe lehet a bűnmegelőzési programoknak is. Akinek vezetés előtt eszébe jut, milyen következményei lehetnek ittasságának, gyorshajtásának, s azt átgondolja, bizonyára előrelátóbb.

– Sokak szerint olykor meg kellene védeni a jogosítványunkat, egyetért ezzel?

 – Igen, nemcsak az időszakos orvosi vizsgára van, illetve lenne szükség, hanem a közlekedési szabályok ismeretére is. Ezt tanfolyamokkal meg lehetne oldani, így friss maradhatna a fejekben jó néhány szabály.

– Rendszeresen rója az utakat. Mi a tapasztalata?

– Magam is naponta közlekedem Tés és Veszprém között, s elsősorban a veszélyes kereszteződésekre tudom felhívni a figyelmet. Sokan egyrészt bizonytalanok, másrészt fegyelmezetlenek.

– Illetlen kérdés hölgytől megkérdezni: isznak-e a nők?

– Többször tapasztaltam, hogy igen…

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.