– 1759-ben Lécs Ágoston tihanyi apát megvásárolta annak a földterületnek egy részét, ahol ma a kórház áll. Gyógyfürdőt létesített, ahol kisebb fürdőházakat építtetett. Az eredeti épületek a 19. század eleji tűzvészekben megsemmisültek, helyükre a harmincas évek közepén új fürdőházakat építettek. A gyógyfürdőt folyamatosan tovább fejlesztették, és a múlt század első évtizedében már szanatóriumként működött. A világháború után 1949-ben állami kezelésbe került, korszerűsítésére csupán húsz év múlva került sor. Ekkortól, vagyis 1968-tól számítható a kardiológiai rehabilitációs központtá alakulás dátuma is, profilja menetközben alakult ki. Eleinte csak utókezelési célt szolgált a szív- és keringési betegek számára.
Később, mivel hazánkban is – mint a világon mindenütt – a szív- és keringési betegek száma növekedett és egyre több élete derekán megbetegedett ember került rokkantállományba, szükséges volt egy olyan kardiológiai rehabilitációs központ létrehozása, amely megfelelő szakmai és tudományos felkészültséggel és eszközökkel biztosítja a szívbetegek számára a kórházi kezelés után az átmenetet a rendes élet- és munkakörülményekhez való visszatéréshez.
A szív- és érrendszeri betegek rehabilitációs kezelését országos feladatként kórházunk 1970-óta végzi. Néhány év múlva már heveny sürgősségi ellátást igénylő szívbetegeket is fogadtunk.
– A balatonfüredi kórház hosszú évek óta a Közép-Dunántúl szívcentrumaként funkcionál, a 2006-os nagy átalakításokkor mégsem kapott súlyponti minősítést. Ebből származott valamilyen hátrányuk, kellett csökkenteni kapacitásukat, vagy a dolgozói létszámot?
– Bár kiemelt minősítést nem kaptunk, ez a tény önmagában különösebb hátrányt nem jelentett, mivel összesen két kardiológiai intenzív ágy lett a veszteségünk. Jelenleg az intézet 427, az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott ággyal működik.
Ebből 393 ágy országos feladatként a kardiológiai rehabilitációt, míg a hátralévő 34 (4 intenzív) a kardiológiai belosztály területi kardiológiai és sürgősségi betegellátását szolgálja.
– A köztudatban az önök intézménye még ma is inkább szívszanatóriumként, mint kórházként él. Mióta foglalkoznak sürgősségi ellátással?
– Már a nyolcvanas évek elejétől folyamatosan épültek be a kórház szolgáltatási körébe a különféle invazív (az az orvosi eljárás, melynek során a testbe vágás vagy szúrás által behatolnak) technológiák. Három éve kapcsolódtunk be az infarktusos betegek sürgősségi/katéteres PCI ellátását szolgáló hálózatba. Ez azt jelenti, hogy intézményünk az év minden napján huszonnégy órás sürgősségi ügyeletet lát el. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert nálunk ehhez a feladathoz rendelkezésre áll a kiválóan képzett és megfelelő létszámú invazív kardiológus, asszisztensi és műtősnői gárda, amely képes maradéktalanul teljesíteni az ilyen tevékenységgel járó speciális feladatokat. A koronária intervención kívül, 1990-óta definitív pacemaker, 1999-óta pedig automata ICD defibrillátor beültetéseket is végzünk. Húsz éve foglalkozunk klinikai szívelektrofiziológiai vizsgálatokkal, öt éve pedig rádiófrekvenciás ablációt is alkalmazunk a gyógyszerrezisztens ritmuszavarok kezelésére.
Elmondható, hogy napjainkban Balatonfüreden a klasszikusnak számító, nagy, nyitott szívműtéteken kívül az összes invazív és non-invazív eljárást alkalmazzuk, amelyek a szívbetegek diagnosztikáját és gyógyítását szolgálják.
– Balatonfüred, mint a szívbetegek szanatóriuma már a múlt század elején Európa szerte híres és elismert volt. A nyolcvanas években a tradicionális rehabilitációs tevékenység mellé vajon miért kezdtek új feladatokat keresni és felvállalni?
– A régió (Veszprém megye) egészségügyi kapacitásainak gyengeségeit jellemezte, hogy 2003-ig a fekvőbetegek ellátásában számos terület hiányzott, így a szívsebészet és az invazív kardiológiai ellátás. Ekképpen Veszprém megyéből a kardiológiai betegek elvándorlása (migrációja) igen jelentős volt. Nem egy akut szívizom infarktusban szenvedő beteg csak 12–14 órás késéssel került invazív kardiológiai centrumba, Budapesten, Zalaegerszegen vagy Pécsett.
A balatonfüredi Állami Szívkórház a definitív pacemaker- és ICD-terápia, a klinikai szívelektrofiziológia és rádiófrekvenciás abláció mellett vállalta és megszervezte a szívbetegek invazív és sürgősségi kardiológiai ellátását az év 365 napján napi 24 órában. Ennek érdekében jelentős anyagi beruházással hemodinamikai osztályt építettünk ki ikerkoronária műtőkkel. Az invazív beavatkozásokban jártas főorvos vezetésével 6 füredi szakorvost képeztünk ki a koronária intervenciókra. Ezen kívül a veszprémi kardiológus kollégák is lehetőséget kaptak a diagnosztikus koronarográfia gyakorlására és végzésére.
Természetesen az aktív kardiológiai ellátás mellett a rehabilitációs tevékenységet is továbbra kiemelten fontosnak tartjuk. Az elmúlt negyven évben a rehabilitációs munka is nagymértékű fejlődést mondhat a magáénak. Megnőtt a jelentősége a közvetlenül az akut esemény kezelése után hozzánk beutalt betegek korai rehabilitációjának, amely ma már egy több tudományt, szakterületet érintő tevékenység. Ebben a folyamatban az orvoson kívül részt vesz a gyógytornász, a pszichológus, a dietetikus, a szociális munkás. A beteg felépülése, gyógyulása szempontjából nagyon fontos és hatékony lehet ez a periódus. A konkrét, fizikai és gyógyszeres kezelés mellett a beteg életvezetési tanácsokat kap, megismerheti a dohányzásról való leszokás, a testsúlycsökkentés, a stresszhelyzetek kezelésének módszereit és számtalan olyan információhoz juthat, amelyek hatással lehetnek a további életéveire.
– Az infarktuson vagy egyéb súlyos szívproblémákon átesett magyar betegeknek hány százaléka juthat ilyen alapos, mindenre kiterjedő korai rehabilitációhoz?
– A Kardiológiai Szakmai Kollégium által jóváhagyott módszertani levelünkben nyomatékosan kihangsúlyoztuk, hogy az akut szívproblémák miatt kezelésre szoruló betegeket ellátó orvosoknak feladata lenne az esemény lezajlása után páciensüket automatikusan a rehabilitációs ellátó helyre irányítani. Sajnos, annak ellenére, hogy a megfelelő mértékű kapacitás erre országosan rendelkezésre áll, a gyakorlatban a beutalás sokszor elmarad, és a betegeknek csupán körülbelül a 30–40 százaléka részesül kardiológiai rehabilitációs utókezelésben.
– Elképzelhető, hogy nálunk a betegek rehabilitációra való hajlandóságát kedvezőtlenül befolyásolja többek között a tekintélyes várólista is? Az önök kórházának listáját vizsgálva úgy tűnik, hogy 1-2 év is lehet a várakozás ideje.
– Az általunk közzétett várólista inkább előjegyzésnek tekinthető és nem tartalmazza azokat a betegeket, akik korai rehabilitációra szorulnak. Ők az ország bármely részéről kérnek hozzánk felvételt, azonnal megkapják. Nem kell várakozniuk. A betegek áthelyezését az illetékes osztálynak kell kezdeményezni. Az infarktuson, szívműtéten, katéterezésen átesett betegeket azonnal fogadjuk.
Az előjegyzési listán csupán olyan betegek szerepelnek, akik régebben lezajlott infarktusuk, vagy krónikus szívbetegségük okán szeretnének szanatóriumi ellátásban részesülni. Ők a háziorvos kezdeményezésére kardiológusi ajánlással kérhetik felvételüket az intézményünkben. A kórházunkban ápolt betegek fele közvetlenül az akut esemény után kerül hozzánk, ők mindenkor elsőbbséget élveznek.
– Az önök kórháza még ma is állami tulajdonban van, holott pár évvel ezelőtt az egészségpolitika deklarálta már azt a törekvését, miszerint tulajdonainak működtetését átadná másnak. Balatonfüreden volt vagy van olyan kezdeményezés, amely például a városi önkormányzattal közös tulajdonná alakította volna, alakítaná át a szanatóriumot?
– Az intézet menedzsmentje és vezetése nyitott ezekben a kérdésekben. Nem zárkózunk el attól, hogy a jövőben például valamilyen gazdasági társasági formában működjünk tovább. A döntés joga viszont a tulajdonosé, vagyis az Egészségügyi Minisztériumé.
– Ön szerint merre fejlődhet tovább a füredi Szívkórház?
– Büszkén mondhatom, hogy kórházunk, a multidiszciplináris elveket megvalósítva, a hazai kardiológiai rehabilitáció „zászlóshajója”. A gyógyító és rehabilitációs munka mellett módszertani intézményként is működünk, szakmai ajánlásokat, helyzetelemző tanulmányokat fogalmazunk meg, munkatársaink a tudományos élet aktív részesei. A különböző hazai és nemzetközi szakmai társaságokban vezető tisztségeket töltünk be. Jómagam hat éven keresztül voltam vezetőségi tagja az Európai Kardiológiai Rehabilitációs Társaságnak, leköszönésem után pedig sikerült elérnem, hogy helyemre Füredről kerüljön egy orvos kollégánk. Az új, aktuálisan szakmai irányelveket az európai társaságoktól vesszük át, és azokat megvalósítjuk hazai intézményeinkben. A medikusoktatásban, szakorvos képzésben is részt veszünk. Fontos eredménynek tartom a kardiológiai rehabilitációs szakvizsga bevezetését, ami iránt igen nagy az érdeklődés. Ennek eredményeként Magyarországon már több orvos sikeres szakvizsgát tett.
– Hogyan segítik a betegek aktív életformába történő visszailleszkedését?
– A kardiológia rehabilitációs tevékenység nélkülözhetetlen része a pszichológiai intervenció. A kardiovaszkuláris betegségek okozta pszichoszociális problémák kezelése nem csupán a betegek életminőségét javítja, de jelentősen hozzájárul a szomatikus megbetegedések csökkentéséhez, illetve a munkába, társadalomba való visszatérés folyamatának biztosításához.
Célunk a kardiológiai rehabilitációban alkalmazott pszichológiai intervenciók skálájának további bővítése, az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása. A III. progresszivitási szintű kardiológiai rehabilitáció szerves része a speciális gyógyfürdő és fizioterápiás szolgáltatások nyújtása. Ez a rehabilitáció minden fázisában érvényesül. A kardiológiai rehabilitáció hagyományos, klinikai bizonyítékokon alapuló tevékenységének alkalmazása mellett a fejlesztés másik iránya a gyógyturisztikai egészségügyi szolgáltatások kialakítása.
– Milyen szerepe lehet a jövőben az Állami Szívkórháznak a szív- és érrendszeri megbetegedések és halálozások számának csökkentésében?
– A kórház további fejlődésének irányaként jelölhető meg a primer és a szekunder prevenció közötti, jelenlegi „szakadék” megszüntetése. Úgy gondolom, ha rendelkezésünkre állna hozzá a megfelelő szakemberlétszám, aktívan részt vállalhatnánk az országos primer prevenciós munkában is. E tevékenység felerősítésével elérhetnénk, hogy a jelenleginél sokkal kevesebb, élete derekán tartó, aktív ember váljon áldozatává a szív és érrendszeri betegségeknek. Intenzív megelőző munkával jelentősen csökkenthetők lennének a ma oly riasztó halálozási adatok.
Az aktív kardiológiai ellátás hatékonyságát, betegutak meghatározását és egyéb szervezési feladatokat (és aminek köszönhető, hogy az akut betegek a kritikus időn belül elérik kórházunkban a számukra leghatékonyabb kezelést) tovább kell folytatnunk.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tovább kell erősítenünk kapcsolatunkat a mentőszolgálattal, és a háziorvosokkal annak érdekében, hogy a mellkasi fájdalom észlelése után a beteg mihamarabb a katéteres asztalra kerüljön. Ennek eléréséhez számos logisztikai elem pontos és gyors együttműködtetése szükséges. Az észlelés, a mentővel való szállítás, a kórházon belüli elhelyezés időtartama az izomelhalás, az aritmia, a hirtelen halál megelőzése szempontjából rendkívül fontos tényezők.
Kórházunkban az infarktuson átesett betegek elhalálozása öt százalék alatti, ami országos és európai viszonylatban is nagyon jónak mondható.
