A Tata elleni összecsapáson Ivanov és Zdolik sérülés miatt hiányzott, viszont Németh ujjtöréssel is vállalta a játékot.
Kissé beragadt a meccs elején a BKSE, a Tata az 5. percben 3:1-re vezetett. Egy perc sem telt el, mire egalizált a házigazda, ám újabb pillanat múlva megint a bátran kézilabdázó vendégeknél volt az előny (4:6). A balatoniak sok hibával játszottak ebben a periódusban, többször idő előtt lőtték el a labdát és a védelem is sok helyet hagyott a tatai támadóknak az érvényesülésre. Salamon kiállítása után emberhátrányban szépített Pásztor, majd Szöllősi duplája már a vezetést jelentette a füredieknek. Tombor ziccerét követően rendre két gólos távolságban maradt a Tata, de Pásztor a játékrész utolsó pillanatában háromra növelte a két csapat közti különbséget.
Szünet után gyors gólokkal megnyugtató távolságba került a BKSE (18:12). A nagy kedvvel játszó Szöllősi és Pásztor vezérletével a 40. perc végén már 22:14-et mutatott az eredményjelző. A Tata ekkora már teljesen kedvét vesztette. A hátralévő időben a BKSE közönségszórakoztató játékkal növelte a differenciát és biztosította be a sikert.
Férfi kézilabda NB I, 20. forduló:
Balatonfüredi KSE–Tata 36:24 (15:12)
Balatonfüred, 500 néző. Vezette: Bujdosó, Tomecskó.
Balatonfüredi KSE: Szabó - Tombor 3, Kovács 1, Sandrk 3 (1), Kis, PÁSZTOR 8, Salamon 2. Csere: SZATHMÁRI (kapus), Butenko 4, SZÖLLŐSI 6, Lelkes 1, Németh 2, HORNYÁK 5 (1), Gerdán, Szöllősi II 1, Kemény. Edző: Sótonyi László.
Tatai HAC: Czérna Benis 3 (1), SZÁM 5, KISS 6, Hódi-Pongrácz 1, Basky 1, Kanyó I 2. Csere: Melhardt (kapus), Kanyó II 1, Endrédi 1, Hajdú 2, Lehőcz, Vadász 2. Edző: Kanyó Antal.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/1.
Edzői nyilatkozatok
Sótonyi László: – A mérkőzés elején talán még érződött a csapaton a múlt heti csalódást jelentő szereplés. Szerencsére azonban ezután visszataláltunk a helyes útra és sikerült a saját ritmusunkban, a saját játékunkat ráerőltetni ellenfelünkre.
Kanyó Antal: – Sportszerű, jó mérkőzést vívott a két csapat. Úgy érzem, a Balatonfüred kissé tompán kezdett, ekkor még viszonylag jól is tartottuk magunkat. Aztán a szünet után felpörögtek a házigazdák, kidomborodott a két fél közti különbség.
Az ifjúságiak 51 dobott góllal köszöntötték az 51. születésnapját ünneplő Igor Zubjukot. Így 51:13 (28:5) arányban bizonyultak jobbnak. Jók: Palumbéli 6, Hornyák 5, Gergely 13/1.
A juniorok megelőlegezték a felnőttek meccsét. Rossz első játékrész után tudtak győzni.
BKSE-Tata 40:33 (21:21) Jók: Pulay 14/5, Székely 5, Tárkányi 6.
Forrás: balatonfuredikc.hu