Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

Puskás a Real Madrid álomcsapatában

2012. március 7. 21:53 // Forrás: MTI
Puskás Ferencet beválasztották a Real Madrid labdarúgócsapatának álom tizenegyébe a Marca spanyol sportnapilap internetes szavazói.

Az újság által kiírt voksoláson, melynek során 34 kiválasztott futballista között kellett dönteni, 157 ezer szurkoló nyilvánított véleményt, s ez alapján az Aranycsapat legendás játékosa is bekerült a királyi gárda 110 éves történetének legjobb együttesébe.

Érdekesség, hogy Puskást a középpályások közé sorolta a lap, s ezen a poszton Zinedine Zidane mögött a második legtöbb szavazatot kapta megelőzve a szintén csapatba került Fernando Redondót és Michelt. Rajtuk kívül további nyolc középpályás szerepelt a jelöltek között.

A kapusok között óriási fölénnyel, a voksok 80 százalékát begyűjtve nyert Iker Casillas. A védők között Roberto Carlos, Fernando Hierro és Sergio Ramos, a csatárok között pedig Alfredo Di Stefano, Raúl és Cristiano Ronaldo került az álomcsapatba.

A 2006 novemberében elhunyt Puskás 1958 és 1966 között futballozott a Real Madridban, mellyel ötször hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

vehir.hu
további cikkek
FIFA-világranglista: a magyar válogatott újabb három helyet javítva a 27. magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott újabb három helyet javítva a 27. A magyar válogatott három helyet előrelépve a 27. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. ma 14:29 Gyász: a mérkőzés lefújása után vesztette életét a Várpalotai BSK játékosa gyászhír Gyász: a mérkőzés lefújása után vesztette életét a Várpalotai BSK játékosa A szombati Balatonalmádi SE–Várpalotai BSK vármegye III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés után az öltözőben rosszul lett a vendégcsapat 55 éves játékosa, Vékony Csaba, akinek életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. 2023. november 27. 10:03 Az Úrkút telelhet a tabella élén vármegyei foci Az Úrkút telelhet a tabella élén A Szentantalfa ellen győzedelmeskedő Úrkút várhatja az élről a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi küzdelmeit.   2023. november 27. 5:02 Második helyen telel a Practical VSC Practical VSC Második helyen telel a Practical VSC A címvédő Practical VSC remek teljesítménnyel zárta a labdarúgó NB III őszi szezonját, miután vasárnap délután 3-1-re nyert a Haladás vendégeként. Pető Tamás csapata a Tatabánya mögött két ponttal lemaradva a tabella második pozíciójából várhatja a bajnokság tavaszi küzdelmeit. 2023. november 26. 16:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.