Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Talpra magyar!

2012. március 15. 17:13
Szerdán sajtótájékoztatót tartott a tervezett népszavazásról az LMP veszprémi szervezete és Szabó Rebeka, országgyűlési képviselő. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Talpra magyar! A Lehet Más a Politika múlt hét elején Petőfi Sándor 164 évvel ezelőtti felszólításának jegyében kezdte meg négy kérdésben az aláírásgyűjtést a 2012-es népszavazáshoz. Az LMP kiemelten fontosnak tartja a választópolgárok közösségének azt a jogát, hogy nemcsak a képviseleti demokrácia alanyaiként, hanem közvetlen módon is részt vehetnek a közügyek eldöntésében. A fenntarthatóság és az igazságosság mellett a részvétel a harmadik alapértékünk. A népszavazással az állampolgárok részvételét kívánjuk biztosítani – nyilatkozta Szabó Rebeka.

Az LMP négy kérdésben szeretne népszavazást: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi 90 napról emeljék vissza a korábbi 260 napra, ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, illetve a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.

Az országgyűlési képviselő elmondta: az aláírásgyűjtés első hetében több mint 30 ezer aláírást sikerült összegyűjteni. Ez a szám azt mutatja, hogy jól indult a gyűjtés, de ennél is fontosabb, hogy közel 10 ezer állampolgár vállalta, maga is részt vesz az aláírások összeszedésében. Ez azért fontos, mert ez nem egy hagyományos párt hagyományos népszavazási kezdeményezése. Nagyon bízunk az önkéntesekben. Azt szeretnénk, ha valóban az állampolgárok vennék kezükbe az ország sorsát. Egyre több szervezet biztosítja támogatásáról a népszavazási kezdeményezést, és segíti az aláírásgyűjtést.

– Az aláírásgyűjtéssel cél az is, hogy beszélgethessünk azokkal, akiket érdekelnek a feltett kérdések. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az emberek nagyon pozitívan fogadják a kezdeményezést, és örülnek annak, hogy lehetőségük van kifejezni sokszor meglehetősen kritikus véleményüket a kormány politikájával kapcsolatban – hangsúlyozta Gerstmár Ferenc.

Az önkormányzati képviselő ismertette: – A múlt hét végéig több mint 130 kitelepülés és közel ugyanennyi gyűjtőhely állt fel országszerte. Ezeken a helyeken alá lehet írni, illetve le lehet adni az íveket. Veszprémben hétköznap délelőttönként a Vásárcsarnoknál, délután a Kossuth utcán, a Posta előtt találnak meg minket, de aktivistáink alkalmanként feltűnnek a város több pontján, így a Jutas ABC-nél, a Dózsa téren vagy az Egyetem utcában is. Megkezdtük az aláírásgyűjtést Ajkán is, a sétálóutcán.

A népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást április 2-ig kell összegyűjteni. Reményeink szerint a mostani négy kérdés mellé egy ötödik is csatlakozhat, amennyiben az Alkotmánybíróság pozitívan dönt nyugdíjügyi beadványukról, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságokat ne lehessen elvenni – tájékoztatta a sajtót Gerstmár Ferenc.
 

vehir.hu
további cikkek
Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07 XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait közélet XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. ma 11:56 Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök közélet Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. ma 11:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.