Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elismerte, hogy bántalmazta feleségét

2012. március 19. 14:53 // Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Feltörtek egy tehergépkocsit; lőszereket találtak egy vöröstói házban; őrizetrbe vették a feleségét bántalmazó férfit. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Rába gépkocsit fosztogattak

Csütörtökön március 16-án tett feljelentést egy bakonyszentkirályi lakos, mert a településhez közeli földterületen álló Rába tehergépkocsijáról különböző alkatrészeket tulajdonított el ismeretlen személy. A tehergépkocsi hidraulika tartályból 80 liter hidraulika olaj, vezérlőtömb csatlakozó, hidraulika kábel, a platóról pedig szerszámok és vasak tűntek el, összesen mintegy 380 ezer forint értékben. A körzeti megbízott az esettel kapcsolatban állampolgári kapcsolatainak köszönhetően hamar az elkövetők nyomára akadt. A rendőrök még aznap délután gyanúsítottként hallgattak ki egy 46 éves bakonyszentlászlói férfit, aki elmondta, hogy egy ismerősével együtt követték el a lopást. A helyszínt személygépkocsival közelítették meg, szerszámot is vittek magukkal a csövek leszereléséhez, azt tervezték, hogy az alkatrészeket eladják, és az érte kapott pénzt elfelezik, erre azonban a helyi körzeti megbízott gyors intézkedésének köszönhetően nem volt idejük.

Félezer lőszer egy vöröstói házban

Március 15-én délután Vöröstó Fő utcáján ellenőrzés alá vontak a rendőrök egy Lada Niva típusú gépkocsit és annak vezetőjét. Az igazoltatás során megállapították, hogy a gépkocsi rendszámát egy forgalomból kivont magyar nyilvántartású személygépkocsira adták ki, az ellenőrzött jármű pedig a nyilvántartásban nem szerepel. A jármű átvizsgálásakor találtak 8 db engedély nélkül tartott lőszert, és vadászathoz használható eszközöket is a rendőrök, ezért a gépkocsit vezető 66 éves budapesti férfit a helyszínen elfogták, és a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították. A gépkocsi lefoglalása után a férfi vöröstói tartózkodási helyén a nyomozók házkutatást tartottak fegyverszakértő bevonásával. A házkutatás során további 569 db lőszert és egy éjjellátó céltávcsövet foglaltak le, mivel tartására a férfinek nem volt engedélye.

A budapesti férfi ellen őrizetbe vétele mellett visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel, valamint egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett miatt indult büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.


Bántalmazó őrizetben

Március 14-én a reggeli órákban érkezett bejelentés a Zirci Rendőrőrsre a bakonynánai általános iskola ifjúságvédelmi felelősétől mivel egy nőt a férje megvert. A bejelentővel együtt a bántalmazott asszony megjelent a rendőrőrsön és elmondta, hogy az előző napon a délutáni órákban a férje bántalmazta, a lakásukban többször fejen illetve a bordái környékén megütötte, bal kezének mutatóujja is megsérül. A veszekedések illetve a tettlegességek rendszeresek voltak köztük, melynek gyakran szemtanúja volt közös gyermekük is. Az asszony meghallgatása után a rendőrök intézkedtek orvosi vizsgálatáról és ellátásáról, mely során megállapítást nyert, hogy 8 napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett. Ezt követően a bántalmazó férjet a rendőrök felkutatták, és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították, majd őrizetbe vették. Gyanúsítottként történő kihallgatása során elismerte felesége bántalmazását. Szabadon bocsátása mellett ellene súlyos testi sértés elkövetése miatt folyik büntetőeljárás.

vehir.hu
további cikkek
Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07 XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait közélet XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. ma 11:56 Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök közélet Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. ma 11:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.