Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendőrségi vizsgálat indult a Rajk emlékmű ügyében

2008. augusztus 31. 20:01
Dr. Bősze Ferenc korábban egy portálunkon megjelentetett blogbejegyzésben fejtette ki álláspontját, miszerint a szobor állítása során több ponton is törvénysértés történt. Az írás megjelenését követően a neves veszprémi ügyvéd a rendőrségen is feljelentést tett. A Veszprémi Rendőr-főkapitányság megindította a nyomozást – tudtuk meg Váradi Piroska szóvivőtől. A vizsgálat tárgya nagy összegű vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés.

A Rajk szobor ügye lassan 4 éve húzódik. Veszprém önkormányzata 2004-ben írt ki meghívásos pályázatot a Színházkertben egy 56-os emlékmű állítására, 20 millió forintos kerettel. Az egyébként be sem fejezett művet sokan bírálták, mondván hogy nem a pályázati tartalommal készült el. Maga a pályamű a szerződés és a kivitelezés folyamata során többször módosult, ráadásul úgy, hogy nem került vissza jóváhagyásra az elé a közgyűlés elé, aki a pályaművet elfogadta. 2007-ben már egy új városvezetéssel, más összetételű közgyűléssel az áthelyezésről született határozat, melybe a művész nem nyugodott bele. Többek közt vita alakult ki arról, ki is állja az elbontás, elszállítás és az újra felállítás költségeit.

„Két olyan cselekmény is történt tehát, amelyben a város – és főleg a rászavazó 14 önkormányzati képviselő - joggal becsapottnak érezheti magát” – írta dr. Bősze Ferenc, Gagyi című blogbejegyzésében még júliusban, a Vehíren. A rendőrségen tett feljelentésében is az áll, nem olyan tartalmú szerződés készült, mint amilyenre közgyűlési felhatalmazás volt, és ez megrövidítette a megrendelőt, ráadásul még olyan tartalmú teljesítés sem történt, mint amit a szerződés előírt.

A rendőrség most az emlékmű állításának minden körülményére kitérően vizsgálódik. A nyomozás eredménye várhatóan arra is választ ad majd, hogy ha valóban törtét hűtlen kezelés, akkor ebben a körben kit is terhel annak felelőssége.

Bősze ügyvéd úr írásának megjelenését követően egyébként szerkesztőségünk levelet kapott Rajk László jogi képviselőjétől, dr. Németh Zsolttól, melyben tagadta a szerző állításait és helyreigazítást kért, továbbá vagyoni kártérítési pert helyezett kilátásba a művész személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva. Miután a blogolás a Vehíren szabadon, lektorálás, szerkesztői szabályozás nélkül szabadon történik, a blogolók pedig vállalják szavaik súlyának következményeit is, továbbá Bősze Ferenc szerkesztőségünknek is bemutatott állításait igazoló dokumentumokat, megtagadtuk a helyreigazítási kérelmet.

 

 

Füssy Angéla
további cikkek
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. tegnap 17:10
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. tegnap 13:30
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
A Balaton lesz a nyár slágere a magyar utazók körében Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel pénteken. tegnap 10:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.