Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét vért adtak a kormánytisztviselők

2012. március 20. 16:19 // Forrás: megyei kormányhivatal
Harmadik alkalommal is bizonyítottak a kormánytisztviselők, közel százan jelentkeztek véradásra. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Veszprém Megyei Kormányhivatal az elmúlt évben számos alkalommal szervezett önkéntes akciókat, így a közigazgatásban dolgozók is aktív szerepet vállaltak az önkéntesség kultúrájának előmozdításában.
Önkéntes véradást eddig kétszer tartottak a kormánytisztviselők részére, 2011. júniusában és novemberében.

A korábbi kezdeményezések sikerén felbuzdulva kedden ismét véradásra hívták a munkatársakat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal az elmúlt hetekben hirdette meg az akciót a törzshivatal, valamint 15 szakigazgatási szervének munkatársai körében és az eszközigények miatt előzetesen felmérte a várható résztvevők létszámát.

Ez alkalommal is közel százan jelentkeztek a felhívásra és adtak vért a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve épületében.

A levett vért gyógyítási célra használják majd fel. A véradás előtt laboratóriumi és orvosi vizsgálatot követően az önkéntesek kérdőívben nyilatkoztak egészségi állapotukról és a véradásba történő beleegyezéséről. Egy-egy véradótól átlagosan 450 ml vért vettek le a szakemberek.

Az akció lebonyolítását a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat helyi szervezete, valamint a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve munkatársai segítették.
 

vehir.hu
további cikkek
Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07 XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait közélet XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. ma 11:56 Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök közélet Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. ma 11:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.