Könnycsepp a hazáért

Egy erős fekete és egy árnyaltnyi hazai pálnika, melyeknek aromája a part menti nyárfák illatával keveredve élettel és energiával tötlik fel őt, mielőtt a közeli zöldséges friss gyümölcseivel felkeltené az alvó környék turistáit. Mintha tudnák, mikor nyit, amint az utolsó rekesz érett őszibarack is felkerül az acéllemezes állványra, a strandhoz érkezők be-betérnek a legszebbeket kiválogatni. George, nevezzük nevén, cigarettára gyújt, kifújt füstje könnyedén illan tovább a csendes szélben, gondalatai a jelenről a múltra terelődnek.

Közel negyven év hosszú idő, gondolja. Minden más lett, mégis minden ugyanolyan. Gyermekként a homokban szaladt, mintás rövidnadrágja zsebében 20 fillérrel kereste a fagylaltoskocsit, már tudta, aznap vaníliát fog választani. Fiatalon az első kaland a tó partján, a szerelem élménye; "bitter-sweet", már csak így jut eszébe. Az utazás előtti utolsó éjszaka, amikor tudta, egy jobb jövő érdekében el kell hagyjon mindent, mely számára valaha fontos volt: szülőket, barátokat, hazát. És most itt van, a jelenben, őszülő hajával, idegen szavakkal, a régi emlékekkel és mindennel, melyet magával nem vihetett. Hazatért. Minden reggel eljön, hogy megkopott emlékeit újra átélje, sokáig azonban nem maradhat. Két nap múlva visszatér majd a tengeren túlra és lelke mélyén érzi, hogy ez a látogatás volt az utolsó. Szemének sarkában könnyek gyűlnek, hogy arcának ráncain végigfutfa cseppenként áztassák a földet, ahonnan hamarosan továbbáll, de szíve örökre itt marad. Az országban, Magyarországon, ahol született, ahol felnőtt, és amelynek földjében talán végső nyugalomra lel.