Közel negyven év hosszú idő, gondolja. Minden más lett, mégis minden ugyanolyan. Gyermekként a homokban szaladt, mintás rövidnadrágja zsebében 20 fillérrel kereste a fagylaltoskocsit, már tudta, aznap vaníliát fog választani. Fiatalon az első kaland a tó partján, a szerelem élménye; "bitter-sweet", már csak így jut eszébe. Az utazás előtti utolsó éjszaka, amikor tudta, egy jobb jövő érdekében el kell hagyjon mindent, mely számára valaha fontos volt: szülőket, barátokat, hazát. És most itt van, a jelenben, őszülő hajával, idegen szavakkal, a régi emlékekkel és mindennel, melyet magával nem vihetett. Hazatért. Minden reggel eljön, hogy megkopott emlékeit újra átélje, sokáig azonban nem maradhat. Két nap múlva visszatér majd a tengeren túlra és lelke mélyén érzi, hogy ez a látogatás volt az utolsó. Szemének sarkában könnyek gyűlnek, hogy arcának ráncain végigfutfa cseppenként áztassák a földet, ahonnan hamarosan továbbáll, de szíve örökre itt marad. Az országban, Magyarországon, ahol született, ahol felnőtt, és amelynek földjében talán végső nyugalomra lel.
Könnycsepp a hazáért
2008. szeptember 1. 12:22
Reggel fél nyolc, a nap sugarai horizont alatti pihenőjükből előbűjva, nyújtózkodva terülnek szét a Balaton vizén. A késő nyári reggelt még a legyek sem zavarják meg reptük zajával, az ébredő tópart csendjét csak egy idősödő férfi távoli léptei törik meg, amint elmereng a panoráma szépségében. Barnás-fekete, kistermetű kutyája némán követi, mint aki tudja, gazdája mit érez ezekben a korai órákban. Csendben sétál melette, hogy néhány perccel később elfoglalhassa helyét a férfi asztala mellett, míg ő kávéját issza.
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom
Egy erős fekete és egy árnyaltnyi hazai pálnika, melyeknek aromája a part menti nyárfák illatával keveredve élettel és energiával tötlik fel őt, mielőtt a közeli zöldséges friss gyümölcseivel felkeltené az alvó környék turistáit. Mintha tudnák, mikor nyit, amint az utolsó rekesz érett őszibarack is felkerül az acéllemezes állványra, a strandhoz érkezők be-betérnek a legszebbeket kiválogatni. George, nevezzük nevén, cigarettára gyújt, kifújt füstje könnyedén illan tovább a csendes szélben, gondalatai a jelenről a múltra terelődnek.
Közel negyven év hosszú idő, gondolja. Minden más lett, mégis minden ugyanolyan. Gyermekként a homokban szaladt, mintás rövidnadrágja zsebében 20 fillérrel kereste a fagylaltoskocsit, már tudta, aznap vaníliát fog választani. Fiatalon az első kaland a tó partján, a szerelem élménye; "bitter-sweet", már csak így jut eszébe. Az utazás előtti utolsó éjszaka, amikor tudta, egy jobb jövő érdekében el kell hagyjon mindent, mely számára valaha fontos volt: szülőket, barátokat, hazát. És most itt van, a jelenben, őszülő hajával, idegen szavakkal, a régi emlékekkel és mindennel, melyet magával nem vihetett. Hazatért. Minden reggel eljön, hogy megkopott emlékeit újra átélje, sokáig azonban nem maradhat. Két nap múlva visszatér majd a tengeren túlra és lelke mélyén érzi, hogy ez a látogatás volt az utolsó. Szemének sarkában könnyek gyűlnek, hogy arcának ráncain végigfutfa cseppenként áztassák a földet, ahonnan hamarosan továbbáll, de szíve örökre itt marad. Az országban, Magyarországon, ahol született, ahol felnőtt, és amelynek földjében talán végső nyugalomra lel.
Közel negyven év hosszú idő, gondolja. Minden más lett, mégis minden ugyanolyan. Gyermekként a homokban szaladt, mintás rövidnadrágja zsebében 20 fillérrel kereste a fagylaltoskocsit, már tudta, aznap vaníliát fog választani. Fiatalon az első kaland a tó partján, a szerelem élménye; "bitter-sweet", már csak így jut eszébe. Az utazás előtti utolsó éjszaka, amikor tudta, egy jobb jövő érdekében el kell hagyjon mindent, mely számára valaha fontos volt: szülőket, barátokat, hazát. És most itt van, a jelenben, őszülő hajával, idegen szavakkal, a régi emlékekkel és mindennel, melyet magával nem vihetett. Hazatért. Minden reggel eljön, hogy megkopott emlékeit újra átélje, sokáig azonban nem maradhat. Két nap múlva visszatér majd a tengeren túlra és lelke mélyén érzi, hogy ez a látogatás volt az utolsó. Szemének sarkában könnyek gyűlnek, hogy arcának ráncain végigfutfa cseppenként áztassák a földet, ahonnan hamarosan továbbáll, de szíve örökre itt marad. Az országban, Magyarországon, ahol született, ahol felnőtt, és amelynek földjében talán végső nyugalomra lel.
Kocsis Sándor
további cikkek
