Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vízben gondolkodtak

2012. március 22. 13:43
Tizennyolcadik alkalommal hirdettek pályázatot a megyei iskolások számára a víz világnapja alkalmából. Több mint ezer pályamű készült. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Március 22-e a víz világnapja. Ebből az alkalomból immáron 18. alkalommal hirdetett pályázatot általános és középiskolások számára a Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Zrt. más régiós vízügyi szervezetekkel közreműködve, amire a vízgazdálkodással, az ivóvíz-szolgáltatással, a szennyvíztisztítással és ezek egészségre gyakorolt hatásával, környezetvédelmi vonatkozásaival foglalkozó munkákat vártak.

Az „Ivóvizünk védelme” címmel kiírt felhívásra az általános iskolások rajzzal és írásos dolgozattal, a nagyobbak tanulmányokkal, fotókkal pályázhattak. Öszesen 56 intézményből 1038 rajz, 47 tanulmány, 136 fotó és 3 egyéb ötletes pályamunka érkezett be. A veszprémi és a pápai szolgáltatási terület szerint osztoztak az alkotásokon, a Bakonykarszt Zrt.-hez így 49 iskolából érkezett pályamunka. A zsűri döntése értelmében végül 29 iskola tanulói 88 díjat kaptak.

A pályázaton eredményesen résztvevő általános iskolák csapatai számára játékos vetélkedőt szerveztek csütörtökön a Bakonykarszt Zrt Pápai úti telephelyén, ahol a pályázat eredményhirdetését is megtartották. A helyszínen összecsapó öt intézmény diákjai közül végül a nagyvázsonyi Petőfi Sándor Általános Iskola fiataljai bizonyultak a legügyesebbnek, a második helyet a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény képviselői szerezték meg, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán holtversenyben a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola végzett. A sereghajtók a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói lettek Nemesvámosról.
 

vehir.hu
további cikkek
Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07 XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait közélet XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. ma 11:56 Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök közélet Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. ma 11:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.