Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Májusban negyvenhárom kórházat venne át az állam

2012. március 22. 17:56 // Forrás: MTI
Május elsejével negyvenhárom, majd 2013. január elsejével további tíz kórházat venne át a települési önkormányzatoktól az állam - derül ki a kormány honlapján csütörtökön közzétett törvénytervezetből. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés melléklete szerint május elsejével az ország valamennyi megyéjéből összesen 43 egészségügyi intézmény kerülne állami fenntartásba. Ezek száma megyénként eltérően oszlik el; egy megyében négy kórház a legtöbb, amit átvesznek, de minden megyében legalább egy intézmény átkerül az államhoz.

Megyénként négy kórháztól válnak meg a települési önkormányzatok Bács-Kiskun, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében három intézményt érint az átadás-átvétel.

A legtöbb megyében két kórház kerül át az önkormányzatoktól állami kézbe. Ezek: Pest, Fejér, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna, Somogy, Vas és Győr-Moson-Sopron megye.

Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében pedig egy-egy intézmény válik állami fenntartásúvá.

A jövő január elsejei átvételben hat megye tíz egészségügyi intézménye érintett. Ezek közül Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyében kettő-kettő, míg Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben egy-egy kórház kerül át állami kézbe.

A javaslat általános indoklásában az olvasható: a kormány célként határozta meg az egészségügyi intézményrendszer átalakítását az ellátás színvonalának emelése, egységessége és hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében. Ezért az állam három lépcsőben átveszi az önkormányzatoktól a fekvőbetegek ellátását biztosító intézményeket. A megyei intézmények átvétele megtörtént, második lépcsőként állami fenntartásúvá vállnak a helyi önkormányzatok aktív és a vegyes fekvőbeteg-ellátást biztosító kórházai, míg harmadik ütemben a krónikus ellátást biztosító kórházai következnek.

Kiemelték: az átvett intézmények keretében nyújtott ellátás így a jövőben nem függ az önkormányzatok fizetőképességének alakulásától, eladósodottságának mértékétől, ezzel biztosítva a társadalom minden tagja számára - lakóhelytől függetlenül - a közel azonos színvonalú egészségügyi fekvőbeteg ellátást.

A jogszabálytervezet meghatározza, hogy az önkormányzatokról az átvett intézményekhez kapcsolódó adósságot is átveszi az állam. "A Magyar Állam 2012. évben egyedi állami kezességként átvállalja a települési önkormányzat azon kezességvállalásait, amelyek az átvett vagyonhoz kapcsolódnak" - fogalmaznak a javaslatban.

Az előterjesztés rendelkezik továbbá az önkormányzat állományában az egészségügyi intézmények irányításával, felügyeletével foglalkozó munkatársak továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokról, valamint kötelezően előírja az átvett intézmények vezetésére a pályáztatást.

Kimondják továbbá, hogy az intézmények egészségügyi szakellátási kötelezettségeiről - kormányrendeletben meghatározott eljárásban - 2012. július elsejei hatálybalépéssel, szakértői vélemények figyelembevételével döntenek.

A tervezet szövege emellett arra is kitér, hogy 2012. december 31-éig kell létrehozni az országos várólista-nyilvántartást, valamint a térségi várólistákat az adott térségben az adott ellátások tekintetében a térségben működő egészségügyi szolgáltatók által vezetett intézményi várólisták alapján.
 

vehir.hu
további cikkek
Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07 XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait közélet XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. ma 11:56 Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök közélet Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. ma 11:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.