Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

100 koronának 50 a fele

2012. március 22. 18:04
Ünnepélyesen forgalomba helyezték a kelet-balatoni régió hét önkormányzatának kezdeményezésével létrejövő balatoni korona pénzhelyettesítő utalványt.

Balatonalmádi, Balatonfüred, Litér, Nemesvámos, Tihany, Várpalota és Veszprém települések a helyi gazdaság védelmének érdekében bocsátották útjára az új térségi fizetőeszközt, melyet hivatalosan dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes használt először csütörtök délután a megyeházán.

– Egy éve merült fel a helyi pénz bevezetésének ötlete – mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere az ünnepélyes forgalomba helyezésen. Meggyőződése szerint kézzel fogható integráló erővel bír majd az utalvány. – A balatoni korona révén kialakult egy olyan együttműködés, amely lehetőséget ad számunkra, hogy kimagasodjunk az országból, s láthatóvá tudjuk tenni magunkat Európában. Nem civil, hanem nagyon erős önkormányzati kezdeményezéssel indult útjára a balatoni korona, ami meghatározó lesz a jövő tekintetében – jegyezte meg a polgármester.


Porga Gyula

Mint fogalmazott, az tarthatja életben az utalványt, ha minél többen elfogadják, illetve minél többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy bizonyos juttatásokat ezen a fizetőeszközön adnak a munkavállalóknak. Ennek értelmében az önkormányzatok saját fenntartású intézményeiknél elfogadják majd a fizetőeszközt, kibocsátóként pedig bizonyos önkormányzati szociális jellegű támogatásokat (átmeneti segély, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás) ezzel fizetnek ki. – Veszprém önkormányzata esetében ez idén 15-18 millió forintot jelent – mondta Porga Gyula. Ezen kívül a köztisztviselői szférában egyes béren kívüli juttatásokat ebben a formában vehetnek kézhez majd a dolgozók. – A VKSz Zrt. is csatlakozott az elképzeléshez, a hő, illetve személyszállítási díjak esetében a 60 napon túli lejárt tartozásoknál a cég elfogadja a balatoni koronát, továbbá 5 százalék kedvezményt biztosít – tájékoztatott a polgármester.


Perkovátz Tamás

A már évek óta forgalomban lévő helyi pénz, a soproni kékfrank szellemi atyja, Perkovátz Tamás is üdvözölte az új fizetőeszköz indulását. – A sokak szemében szokatlan fizető eszköz nem ismeretlen az unióban, a világon összesen 110 millióan használnak helyi pénzt – szögezte le a HA-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet elnöke. Elmondta, számos előadást, tájékoztatást tartottak az országban, de csak Veszprémben mertek összefogni az ügy érdekében. – Itt a politika is mellé állt, ezért állítjuk mi Sopronból, ezzel válik igazán sikeressé és hatékonnyá ez a gazdaságot élénkíteni kívánó eszköz – emelte ki Perkovátz Tamás.


Dr. Markovszky György

Dr. Markovszky György, a Veszprémi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is a balatoni korona jelentőségéről beszélt, s emelte ki annak közösségépítő erejét az eseményen. Mint mondta, bízik benne, hogy öt év múlva sikeres bevezetésre tekinthetünk vissza. – Ez a közös érdekünk, ami minden mást felülmúl – hangsúlyozta, hozzátéve, ehhez több ezer elfogadóhely szükséges a térségben, s minél több kibocsátó – ebben nyújt segítséget a kamara.


Leitold László

– Minden egyes kibocsátott utalványforint fedezete banki letétben található – mondta Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója, majd bemutatta az utalványokat, amelyeken számos látható, és nem látható biztonsági elemet helyeztek el.


dr. Navracsics Tibor

– 66 év után indít útjára ismét magyar fizetőeszközt miniszter – kezdte beszédét dr. Navracsics Tibor, majd jókedvűen megjegyezte, baráti szövetségünket ajánljuk fel az eurózónának. A miniszterelnök-helyettes leszögezte, a balatoni korona nem tör a forint babérjaira, s nem a függetlenség kivívásának első lépése. Komolyra fordítva gondolatát, elmondta, történelmi pillanatnak számít az új pénz bevezetése. Hozzátette, ez a legszebb térségi pénz, ami a világon létezik. Megjegyezte még, személyes felelősséget érez azért, hogy a balatoni korona sikeres legyen. – A térség megpróbál kitörni a válságból. A balatoni korona az egyik legfontosabb szimbóluma annak, hogy az itteni emberek, vállalkozók, politikusok nem várnak arra, hogy az unió megoldja a gondjaikat. Az új pénz sikere azon múlik, hogy okosan vásárolunk, fogyasztunk, élünk a helyi lehetőségekkel, s a regionális vállalkozókat támogatjuk – hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor. Hozzátette, ha ez megvalósul, akkor a balatoni korona, s ez a térség is sikeres lesz, ki tudunk törni a válságból, példaként állhatunk az ország más régiói elé.

Elsőként a miniszterelnök-helyettes vásárolt forintért balatoni koronát, amiből a veszprémi állatkertbe jogosító belépőket vett, ezt pedig odaajándékozta a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete képviselőinek.

Az eseményen a Petőfi Színház művészeiműsort adtak elő, amelynek középpontjában a pénz állt, így csendülhetett fel többek között: „100 koronának 50 a fele”.

 

Kapcsolódó cikk: Miért lesz jó a magánszemélyeknek, a vállalkozóknak és az önkormányzatnak a balatoni korona bevezetése? 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.