Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

149 új bíró kezdi meg munkáját

2012. március 24. 18:43 // Forrás: MTI
Április elsején 149 új bíró kezdi meg a munkáját, az új bírák mintegy kilencven százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott.

Az OBT szombati ülésén az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beszámolt az első negyedév tevékenységéről. Többek között ismertette az elbírált 149 bírói álláshelyre - amelyből 145 helyi bírósági - benyújtott 800 pályázat bírálati szempontjait - olvasható a tanács által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a pályázati eljárás a hatályos törvény alapján folyt le. A pályázatokat a bírói tanácsok a jogszabályban meghatározott szempontok alapján pontozták és rangsorolták. Minden jelentkezőnek - akár bírósági titkár, akár ügyvéd vagy más jogterületről pályázó személy - azonos módon kellett a törvény által előírt feltételeket igazolnia.

Az OBH elnöke a bírói tanácsok által felállított rangsortól mindössze nyolc esetben tért el. Hat esetben a bíróságok elnökeinek javaslatával egyezően - bírósági titkárt előre sorolva -, két esetben pedig a bírói tanácsi rangsortól és az elnöki javaslattól eltérően döntött. Az egyik eltérés indoka a hozzátartozói kapcsolat miatti összeférhetetlenség, a másiké pedig a korábbi speciális szakmai gyakorlat volt - írták.

Közölték: "az új bírák - akiknek mintegy 90 százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott - munkájukat 2012. április 1-jén ténylegesen megkezdik. Ezzel az ítélkezés időszerűsége és folyamatossága biztosítható."

Az Országos Bírói Tanács a döntéseket megvitatta, és a törvényben biztosított ellenőrzési jogkörében elfogadta - olvasható a közleményben.

A 15 tagú, csak bírákból álló testület március 15-én kezdte meg működését. Az OBT 14 tagját és 14 póttagját hat évre választották meg február 29-én a bírák küldöttei. Darák Péter, aki január 1-jétől kilenc évig a Kúria elnöke, e tisztségében a törvény erejénél fogva a tanács 15. tagja.

A testület tagjai betekinthetnek a hivatal irataiba, megtárgyalhatják és véleményezhetik őket, illetve bármely témával összefüggésben kérdéseket tehetnek fel az OBH elnökének.
 

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.