Persze van, hogy évekig nem találkozunk, de olyan is van, hogy nem túl messze élünk egymástól. A lényeg, fater az ex is!
Amennyiben a környezetünkben él az illető, azt hiszem, elég egyértelmű, hogy apa lesz belőle. Valahogy mi is benne vagyunk a folyamatban, találkozunk az utcán, a gömbölyödő asszonykával békésen sétálgató exhapsival. Mosolygunk, örülünk neki, az olyan természetes. Persze, ha nem gyűlölettel váltunk el. Mert akkor mindenképpen bosszantó. De maradjunk a szép emlékeknél.
Ha már nem látjuk olyan gyakran, de azért halljuk, hogy „jön a baba”, akkor minimum egy „tényleg?!” jár neki, meg némi vigyor. A minősége persze attól függ, szerintünk mire számíthat az anyuka-jelölt, aki mellette él. Ez azonban a legtöbb esetben téves vigyor, mert mégiscsak VOLT a pasi. Akkor. Olyan. De most már más, nem ismerjük, és az asszonykát sem. Ha igen, még inkább igaz lehet a tévedés.
Az a nagyon vicces, amikor ezer éve nem láttuk, és a neten, valamelyik szuper társasági oldalon meglátjuk a bébivel a kezében. Na, akkor lehet sikongatni, vigyorogni, sírni, nevetni, mindent. Mert normális reakció nem várható, az fix. Mert ha eltelt ezer év, akkor már nagyon régen volt az a bizonyos ex, és akkor még nagyon nem apa-típus volt, az ezer százalék. Atyaisten, mennyire más, és milyen boldog, és milyen… Öreg, na… Mi is azok lennénk?! Persze nem, csak az ezer év… Megint. Mert az koptat. Vagyis farag. Apát, ABBÓL az exből!
A teljes sokk azonban az, amikor egy meg nem valósult, nagy vágyódásos, plátói szerelmünk lesz apa. Aki, szép, és kedves, és aranyos, és olyan, de olyan, ééééédes! Ő máshogyan fogja azt a kisbabát, más, ahogy néz, és más az egész! Valljuk be, kicsit lennénk a párja helyében, mert olyan klasszul megálmodtunk már akkor mindent! Az lenne a tökéletes családi élet, mi rózsaszín otthonkában, ő bundás mamuszban, ringatnánk a bölcsőt a golden retriver szuszogásának ritmusára a kandalló előtt…
De, azt hiszem, ép ésszel mindannyian felfogjuk, hogy az exek nem véletlenül vannak a múltunkban, és nem a jelenünkben. Hiszen ott van a helyük, valamiért oda kerültek, mi meg ide. A mi párunk a legjobb apa a gyermekeinknek, mert véletlenek nincsenek. Ők ide akartak születni, hozzánk, minket választottak. Ezt nem szabad elfelejtenünk. Mi vagyunk a legjobbak nekik. De ez már egy másik történet…
