Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két hét múlva derülhet ki az új államfő személye

2012. április 3. 8:00 // Forrás: MTI
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Schmitt Pál lemondása utáni jelölési folyamatról a frakcióvezetők az esti órákban ötpárti egyeztetést tartottak az Országgyűlés épületében, a miniszterelnök pedig több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó Kövér László dolgozószobájában. A fideszes házelnök esetleges jelöléséről ugyanakkor újságíróknak azt mondta, "nem aktuális kérdés".


MTI Fotó: Beliczay László

Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője - az este fél tizenegykor kezdődő kormánypárti frakcióülésről távozva - azt mondta: azért adtak két hetes határidőt a kormányfőnek, mert a Schmitt Pál lemondása után tartott ötpárti tanácskozáson meghallgatták az ellenzék véleményét, amely szerint az ország érdeke egyfelől, hogy rövid időn belül legyen új köztársasági elnök, másrészt viszont az, hogy a jelölt kiválasztásakor kellő körültekintéssel járjanak el.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: kedd reggel tájékoztatja az ellenzéki frakciók vezetőit a kormánypárti frakciószövetség döntéséről. Az MTI kormánypárti forrásból úgy értesült, hogy az alig húszperces frakcióülésen Orbán Viktor és Lázár János beszédén kívül képviselői hozzászólás nem hangzott el, ahogyan lehetséges államfőjelölt neve sem. A kormánypárti képviselőket arra kérték, hogy az április 16-i jelölésig ne nyilatkozzanak a témáról.

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint még senkinek nincs államfőjelöltje. Kósa Lajos az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról tartott ötpárti egyeztetés után nyilatkozott így, míg Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője azt mondta, hogy Kövér László "az egyik erős jelölt". Az ellenzéki pártok képviselői egyetértettek abban, hogy az egyeztetésnek nem volt valódi értelme, mert a Fidesz-KDNP frakcióülésén dőlhet el az államfőjelölt személye.

Arra a kérdésre, hogy hangzottak-e el nevek a tanácskozáson, Kósa Lajos azt válaszolta: lényegében nem. Kiemelte: az eddigi szabályrendszer alapján jelölnek, vagyis a Fidesz elnöke, Orbán Viktor jelöl majd a frakciónak. Ennek időpontját nem tudta megmondani a politikus.


Mesterházy Attila
MTI Fotó: Kovács Attila

Mesterházy Attila szerint az ötpárti egyeztetésen az derült ki, hogy a Fidesz-KDNP-frakció még este eldönti, ki lesz a köztársasági elnök, és Kövér László az egyik esélyes jelölt erre. Az ellenzéki politikus látszategyeztetésnek minősítette az ötpárti megbeszélést, és hozzátette: bár az MSZP véleménye szerint nem lehetne pártkatona a köztársasági elnök, a tanácskozáson az derült ki, a kormányoldal nem zárja ki Kövér László megválasztását, sőt ő az egyik "erős jelölt". Szavai szerint bár a kormánypárti politikusok először nem árulták el, hogy milyen típusú jelöltet tudnak támogatni, de kérdésére úgy válaszoltak: nem zárkóznak el attól, hogy pártpolitikus legyen az államfő.

A Jobbik szerint csak "formális összejövetel" volt a hétfő esti ötpárti egyeztetés az új köztársasági elnök jelöléséről - mondta el a találkozót követően Balczó Zoltán a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke újságíróknak. Balczó Zoltán elmondta még: a másik lehetőség, hogy a kormánypárti frakciók több jelöltet állítanak, amelyek közül választhatnak az ellenzéki pártok, hogy van-e olyan, akit tudnak támogatni. Hozzátette, továbbra is szeretnék, ha közvetlenül választanák meg az államfőt, de ezt a felvetésüket a kormányoldal nem támogatta.

Az LMP nem kíván részt venni egy olyan eljárásban, amelyiknek előre eldőlt az eredménye - ismertette a párt véleményét Jávor Benedek. A frakcióvezető hozzátette, nincs értelme egy ilyen " megalázó folyamatba belökni" olyan tiszteletreméltó embereket, akik egyébként alkalmasak lennének köztársasági elnöknek.
Schmitt Pál hétfő kora délután jelentette be a parlamentben, hogy lemond államfői hivataláról. Döntését azzal magyarázta, hogy plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.