Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Kérdések, javaslatok, együttműködés

2012. április 4. 19:18
A megyei jogú városok jegyzői Veszprémben egyeztettek az átalakuló közigazgatás még nyitott kérdéseiről.

Április 3-án és 4-én a Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma kétnapos ülést tartott Veszprémben, a sajtó képviselői számára tegnap, szerdán foglalták össze a tanácskozás legfontosabb témaköreit.


Porga Gyula

Porga Gyula, Veszprém polgármestere örömét fejezte ki, hogy a megyei jogú városok polgármesterei után a megyei jogú városok jegyzői is városunkban találkoztak, valamint hangsúlyozta, fontos, hogy a jegyzői kollégium határozott véleményt fogalmazzon meg a közigazgatás átalakulásával kapcsolatban.

– A kollégium szerepe a közigazgatási rendszer átalakítása és az önkormányzatokat érintő módosítása kapcsán felértékelődik, egyrészt azért, mert a jogalkotás folyamatában igyekszünk véleménynyilvánító és javaslattevő szervként részt venni, másrészt pedig a törvények végrehajtása esetén fogalmazunk meg észrevételeket, és ennek eredményeképpen, ha kell, jogszabály-módosítási javaslatokkal állunk elő – mondta Dr. Szekeres Antal, a Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumának elnöke, aki beszámolt az ülés részleteiről.


Dr. Szekeres Antal

A kétnapos tanácskozáson a résztvevők egyrészt véleményt cserélhettek, másrészt szakértői előadások hangzottak el, amelyek témáját közösen vitatták meg. Központi kérdés volt a március 1-jével módosult közszolgálati törvény változásainak témaköre, a nemzeti vagyonról szóló törvény értelmezése – amely következményeként az önkormányzatoknak át kell gondolniuk vagyongazdálkodásukat és módosítani kell vagyonrendeletüket –, valamint a közigazgatásban dolgozók képzésének és átképzésének kérdésköre.


dr. Patyi András

Ez utóbbi témához kapcsolódva prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora elmondta, szoros együttműködés alakul ki a jegyzői kollégium és az egyetem között, mivel az universitas figyelembe kívánja venni a szervezet javaslatait a közigazgatási képzés átalakítása során. – A gyakorló közigazgatás számára nem feltétlenül a doktori képzés a legfontosabb, hanem az, hogy az egyetemen végzett szakemberek jól megállják helyüket a mindennapi munka során – emelte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Az egyeztetések során konkrét igényeket fogalmaztak meg a jegyzői kollégium tagjai a közigazgatási képzéssel kapcsolatban, és bizonyos hiányosságokra is felhívták prof. dr. Patyi András figyelmét. Veszprémet is érintő változás, hogy a közigazgatási továbbképzési rendszer átalakul, és hét egyetemi továbbképző-központ jön létre az országban, ezek egyike a veszprémi Pannon Egyetem lesz.


Dr. Mohos Gábor

Dr. Mohos Gábor, Veszprém Megyei Jogú Város jegyzője a sajtótájékoztatón röviden összefoglalta, mit is jelent a járási hivatalok kialakítása a gyakorlatban. Mint ismeretes, 2013. január 1-jétől átalakul a polgármesteri hivatalok tevékenysége, mert nagyon sok jegyző által ellátott hatósági ügy átkerül a kormányhivatalok időközben megalakuló járási kirendeltségeihez. Előreláthatóan a járási hivatalok hatáskörébe tartoznak majd az okmányirodai, gyámhivatali és az építési hatósági ügyek, bár az utóbbi esetében még egyeztetések folynak. A jegyzőnél több jogkör is megmarad, többek között a hagyatéki, a gyermekvédelmi, az adóigazgatási és a környezetvédelmi hatáskör. Nagy kérdés, hogy a járási hivatalok infrastrukturálisan hogyan válnak le a polgármesteri hivatalokról, azaz helyileg milyen épületben fognak működni. Ezt nem lehet központilag meghatározni, a hivatalok helyének kijelölését az egyes városok és polgármesteri hivatalok jellegzetességeihez kell igazítani.

Előremutató lépésnek tartja dr. Mohos Gábor, hogy a kollégium jegyzői összegzést készítenek a változásokat érintő kérdésekben, az elkészült anyagot pedig eljuttatják a szakminisztériumhoz, így szakmai véleményük megjelenhet a törvényjavaslatban.
 

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.