Aztán van
már egy szép plakátunk is. Nekem jól esik, mikor útközben meglátom
az út szélén. Erről is többféle vélemény van. Van, akinek tetszik,
van, akinek nem, van, akinek az első változat jobban tetszett, és
van, akinek egyik sem. A lényeg hogy van, és hogy a miénk.
Majd elérkezett
a várva várt Utcazene Fesztivál. Mint írtam „várva várt”.
Én vártam, és még sokan mások. Akadtak viszont akik nem, és ennek
hangot is adtak. Aki idejön, nemcsak a fesztivált látja. Megismerkedhet
az egész környékkel. A vár, a Kossuth utca, a színház és még
lehetne sorolni. Mindenestre én mindennap kint voltam. Azon a bizonyos
esős napon is együtt futottam a tömeggel, majd csurom vizesen ültem
be az SZTK-nál a kocsiba. Mindegy gondoltam, ill. gondoltuk. Péterfy
Bori koncertje alatt bőrigázni úgysem sokat fogunk, és a Kossuth
utcán sem fogunk annyi ember között szorongani, hogy meg ne ázzunk,
mikor már úgyis mindegy. Azt a pár napot nem ronthatta el semmi.
Egy hét, és már kezdődött is a Veszprémi Ünnepi Játékok, színes programokkal. Balatonfüreden újra Anna-bál, és újra egy gyönyörű bálszépe. Többfelé borhetek. Még lehetne sorokon bekezdéseken sorolni, hogy milyen programok színesítették be a nyarat. Ottvannak még az esti séták, Füreden, Tihanyban, és itt Veszprémben. Akkor végre kicsit hűvösebb lett, és ha fáradt is az ember munka után egy frissítő séta belefér. Egyedül, baráttal, barátnővel, haverokkal. Mindegy, a lényeg, hogy az a nap is véget ér, és holnap új nap jön. Most viszont lenyugodott a város. Egy hétre. Vége is a nyárnak és nem is. Van, akinek már megkezdődött az iskola, végre találkozhat a rég nem látott társakkal, viszont az egyetem még szinte csendes. Magam is egyetemista vagyok, én is alig várom, hogy találkozzam a szaktársaimmal, barátaimmal. A város újra feléled. Mindent összevetve nekem jó volt ez a nyár, és remélem, hogy nem csak engem kapott el sokszor a „veszprémi leszek, míg folyik a vérem” érzés, talán nem utoljára...
