Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megszűnik a sorban állás

2012. április 13. 15:04 // Forrás: NAV
Évente több millió adózó keresi fel személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait, akik mostantól egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül intézhetik. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

2012. április 16-tól ugyanis új szolgáltatással jelentkezik az állami adóhatóság: ekkortól érhető el honlapján az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program. Az ügyintézési időpontok lefoglalására a NAV 22 központi ügyfélszolgálatán, a NAV honlap „Ügyfélszolgálatok”, „Kapcsolatfelvétel” és „Szolgáltatások” menüpontjai alatt, a leggyakrabban intézett ügytípusok esetében van lehetőség. Ezek: adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése és ügyfélkapunyitás.

Időpontot foglalni legfeljebb két hétre előre lehet, és legkorábban az időpont lefoglalását követő második napra lehetséges ügyintézési időpontot előjegyezni. Az ügyfélnek először ki kell választania, hogy mely ügyfélszolgálaton kíván ügyet intézni, majd meg kell adnia az intézendő ügy típusát, ezt követően választhatja ki a számára kedvező szabad ügyintézési időpontot. Nemcsak saját ügyben van mód az előzetes időpontfoglalásra, a meghatalmazottként, képviselőként eljárók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ha az időpontfoglalás során az ügyfél megadja e-mail címét, elektronikus visszaigazolást kap.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.