Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Féltékenység motiválhatta a gyilkost

2012. április 22. 17:06 // Forrás: MTI
Több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a vasárnap hajnalban elfogott K. Andrást. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A férfit egy nő és egy férfi megölésével gyanúsítják, de köze lehet a balatonakarattyai házban holtan talált harmadik ember halálához is, aki ellátatlanság következtében veszthette életét; a kettős gyilkosságot féltékenység motiválhatta - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgató-helyettese vasárnap Veszprémben.

Pogány Péter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gyanúsított a gyilkosságokat április első napjaiban követte el; K. András az emberöléseket elismerte, részletes vallomást nem tett, kihallgatása folyamatban van.


Elfogták a gyanúsítottat

A nyomozás részleteiről szólva elmondta, hogy szombat délután az egyik sértett (egy 92 esztendős nő) fia telefonált a balatonalmádi ügyeletre, mert másfél-két hete semmit nem tudott Balatonakarattyán tartózkodó édesanyjáról, nem sikerült elérnie telefonon sem.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei a nyaraló kapuját zárva találták, a postaládában nagy mennyiségű újság, szórólap volt, illetve egy kulcscsomó. Azzal jutottak be a házba, s az étkezőben két halottat találtak: egy 70 éves férfit és egy 54 éves nőt. A szemle során, egy másik helyiségben egy 92 nő holttestére bukkantak a rendőrök.

A három halott kapcsolatáról Pogány Péter azt mondta: a férfi az idősebb nő unokaöccse, az 54 éves nőt mozgássérült, magatehetetlen nagynénje ápolására fogadta fel.

Az elsődleges adatok, benyomások alapján a rendőrök gyanúja az volt, hogy ismerős követhette el a bűncselekményt, kutatásra semmi sem utalt, a haszonszerzési cél szinte kizárható volt - közölte a bűnügyi igazgató-helyettes.


A gyilkosság helyszíne

Az adatgyűjtés során a rendőrök telefonlistákat kértek be, így került látóterükbe K. András, az 56 éves férfi korábban az ápolónő korábbi élettársa volt, de az utóbbi időt fegyveres rablás miatt börtönben töltötte, ahonnan tavaly nyáron szabadult.

A rendőrség szombat este adott ki elfogatóparancsot K. András ellen, akinek feltételezett tartózkodási helye Budapest IX., vagy X. kerülete volt; a rendőrök a férfit vasárnap hajnalban a IX. kerületben, egy bérház pincéjében elfogták, ellenállást nem tanúsított - tájékoztatott Pogány Péter. Közlése szerint a 54 éves nő gépkocsiját Polgárdi belterületén találták meg.

Pogány Péter kérdésekre válaszolva nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a gyilkos késsel követte el a bűncselekményt, a két áldozaton több külsérelmi nyom látható, az idős asszonyon viszont ilyen nyomokat nem találtak, halálát valószínűleg ellátatlanság okozta.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.