Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerverekre támadt

2012. április 27. 13:35 // Forrás: MTI
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai őrizetbe vettek egy budapesti férfit, aki nagy látogatottságú weboldalak szervergépeit törte fel, és lakásában kábítószer-ültetvényt is találtak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az NNI pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 35 éves budapesti férfi ellen kábítószerrel visszaélés és számítástechnikai bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az akciót több hónapos előkészítő munka előzte meg, az NNI munkatársai az ügyben érintett szervezetekkel együttműködve végezték a felderítést.

Az NNI szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy különböző tulajdonú és kezelésű, nagy látogatottságú weboldalak szervergépeit törte fel, illetve kísérelte meg feltörni, és azok háttértárolóiról megpróbált bizalmas, illetve személyes adatokat megszerezni, és néhány szerver működésében időszakos működési zavart okozott.

A gyanúsítottat csütörtökön Budapesten, a IX. kerületben fogták el. A lakásán megtartott házkutatáskor számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, valamint egy kisebb kábítószer-ültetvényt találtak a nyomozók. Az NNI megjegyezte: az ültetvény "az átlagot meghaladó professzionalitással volt kiépítve".

A Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást a gyanúsított őrizetbe vétele mellett folytatja - olvasható a közleményben.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. tegnap 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. tegnap 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. tegnap 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.