Mint minden, a bűvészet is sok mindenre használható, míg fel nem fedezed azt, hogy mire való igazából. Eleinte csak megmutatsz egy trükköt, hogy elbűvöld vele a melletted ülő égszínkék szempárt, majd arra használod, hogy kitűnj a tömegből, ismerkedj. De eljön a pillanat, amikor rájössz, sokkal hatásosabb eszközt kaptál annál, minthogy a céljaid elérése használd. Megtanulsz szórakoztatni.
A kezed már gyorsabb, mint a legfürgébb tekintet, ismered a titkokat, a varázslat szertefoszlik. Bekerültél a körbe, úgy gondolod, hogy már sok újat nem mutat senki, valami mégis visszatart, mégsem vagy képes letenni a kártyapaklit, melyet megannyiszor végigpörgettél ujjaid közt. Már nem csak a nők miatt csinálod, nem akarsz többet kölönleges lenni, számodra már minden mozdulat rutinná vált, mégis folytatod tovább. Bűvész lettél. Nézőid csillogó tekintetében saját korábbi éned látod visszatökröződni. Amikor még hittél a csodákban... Mosolyuk a te mosolyod is, nevetésük a te nevetésed. Számodra már ez az élteto erő; látni azt, hogy mások álmait valórá válthatod és megmutathatod nekik, nincs lehetetlen.
Műsorod végén találkozni fogsz a kérdéssel, "Hogyan?"
Felvillannak képek régről, amikor még te kérdezted ugyanezt és szelíd mosollyal válaszolsz: "Varázslat."
Minden alkalommal, mikor kimondod, végig gondolod, mitől lettél az, ami. Furcsa mód feje tetejére állt a világ. Tudást akartál, hogy szórakozz, de rájöttél, hogy csodák nélkül más az élet. Mostanra már a nézőid éltetnek, a taps és a megbecsülés. Ha bevezeted őket a színfalak mögé, kihúny szemükből a fény, új emberként élnek majd tovább; olyan emberként, akik nem hisznek a varázslatban.
Vannak titkok, amiket jobb nem felfedni...
