Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zánka újratöltve!

2012. május 4. 18:56 // Forrás: MTI
Navracsics Tibor szerint a zánkai üdülőcentrum minden olyan programnak helyet kell, hogy adjon, amely a közösségteremtést szolgálja. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a Zánka újratöltve! című konferencián beszélt pénteken Budapesten.

Az eseményen a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséről szóló elképzelésekről beszéltek a kormányzat képviselői. A legfontosabb fejlesztéseket a különböző ifjúsági programok, lovas és vízi sportok, cserkésztáborok, valamint a szociális üdültetés területén kívánják megvalósítani - hangzott el. A konferenciát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) rendezték. Április 1-ével került a KIM vagyonkezelésébe a zánkai üdülőcentrum.

Mihalovics Péter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy a program megvalósulásának egyik helyszíne lehet a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum.

Mint mondta, olyan egységes állami szolgáltatási rendszert kívánnak létrehozni, amelyben helyet kap többek között a kulturált szabadidő eltöltése és a tehetséggondozás.

A miniszteri biztos szerint azért esett Zánkára a választás, mert az üdülőcentrum infrastrukturális adottságai lehetővé teszik komplex projektek megvalósítását. Kitért rá, hogy az Új nemzedék jövőjéért program Facebook oldalán várják az érdeklődők javaslatait azzal kapcsolatban, hogyan lehetne korszerű és fiatalos "formába önteni" az üdülőcentrumot.

Gál András Levente kormánybiztos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta: a vitorlásképzés és vizsgáztatás centruma lehet Zánka.

Soltész Miklós szociális, család - és ifjúságügyért felelős államtitkár arról szólt, hogy az étkezési célú Erzsébet-utalványok bevételéből megvalósuló Erzsébet-táborok egyik helyszínévé is válhat az üdülőcentrum.

Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára, aki a cserkészmozgalom megerősítését is koordinálja, kifejtette: Zánka "újratöltéséhez" a magyarországi cserkészmozgalom a természet közeli szabadidős tevékenységekkel, nomád és felfedező táborok, konferenciák és találkozók szervezésével járulhat hozzá.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy Zánka a lovassport számára oktatási és képzési központ lehet, és teret adhat a lovasterápiának is.

Siklódi Levente, az üdülőcentrum ügyvezető igazgatója szerint a 3000 főnek szállási lehetőséget biztosító üdülőhely néhány éven belül komoly nemzetközi táborrá válhat.

A konferenciát követően alakul meg pénteken az intézményfejlesztés szakmai felügyeletét Mihalovics Péter miniszteri biztos vezetésével ellátó zánkai szakmai egyeztető tanács.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. tegnap 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. tegnap 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. tegnap 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.