Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

A tisztelet napja

2012. június 1. 5:08
Átadták az oktatás-nevelés területén kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek a Ranolder-díjakat a május 31-én megrendezett pedagógusnap alkalmából a Lovassy László Gimnáziumban.

– Nagy munka áll mind a tanárok, mind a diákok mögött – kezdte köszöntőjét Porga Gyula polgármester, aki beszédében a pedagógusok fontosságára hívta fel a figyelmet. – Ez a nap sokkal inkább a tisztelet napja, mint a számvetésé, hiszen ezen a napon az egész magyar társadalom mond köszönetet a pedagógusok elhivatott munkájáért. Városunk vezetője úgy vélekedett: a jelenkor pedagógusai tárgyi tudást és értékszemléletet közvetítenek, így számukra fontos az oktatás és a nevelés, mindemellett pedig a jó pedagógus kiegészíti és kiteljesíti a szülői gondoskodást.

– Veszprém diákváros, ahol a kiváló iskolák kiváló tanárokat adtak a hazának. Olyan művészekről van szó, akik legnagyobb kincsünkkel, egyben a legnemesebb anyaggal: a gyermekkel dolgoznak – tette hozzá Porga Gyula. A polgármester aláhúzta: a hivatás gyakorlása nem könnyű, ugyanakkor arról biztosította a jelenlévőket, hogy Veszprém városa mindent megtesz az iskolák megtartása és színvonalas működtetése érdekében.

Ezt követően átadták a Ranolder-díjakat, melyeket az oktatás-nevelés területén elismerésre méltó munkát végző személyek kaphatnak meg. 2012-ben Ranolder-díjban részesült Fehérné Végh Anna, a Cholnoky Jenő Általános Iskola pedagógusa; Korom Irén, a Ringató Körzeti Óvoda óvodavezetője. Szintén ebben a kitüntetésben részesült az Egry úti óvoda vezetője, Noé Antalné, valamint Isztl János, a házigazda Lovassy Gimnázium történelemtanára.

Az ünnepségen Borsi Lőrinc-díjban részesült Nagy Ágostonné, matematika-fizika szakos tanár, aki munkás évtizedeit a tanításnak szentelte.

Az esemény emelkedett hangulatához a Gárdonyi Zoltán vonószenekar előadása járult hozzá.

Balassa Gergő
további cikkek
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Kihívások Napja Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. tegnap 20:11 Több ezer ember már megmozdult Veszprémben közélet Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. tegnap 15:48 CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.