Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Már szeptemberben új egyetemi képzés indulhat a Fehérváron

2012. június 22. 8:55 // Forrás: Pannon Egyetem/ Fotó: Bácskai Gergely
Több hónapos előkészítő munka után hivatalosan is megkötötték Székesfehérvár Önkormányzata és a Pannon Egyetem közötti együttműködést.

Az erről szóló megállapodást dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Friedler Ferenc rektor csütörtökön írta alá ünnepélyes keretek között. Közös sajtótájékoztatójukon arról is beszámoltak, hogyan segítik egymást az egyetemi képzés fehérvári meghonosításában, valamint a műszaki felsőoktatás és a helyi gazdaság versenyképességének további fejlesztésében.

Székesfehérvár hazánk meghatározó gazdasági központja; egy olyan város, amely történelmi gyökerei mellett az ipari parkok számában és az itt működő cégek termelési tevékenységében is kiemelkedő. A város Önkormányzata az egyetemi képzés meghonosításával szeretné ezt a szerepkört tovább erősíteni, valamint a fehérvári lakosság képzettségét és ezáltal életminőségét is javítani. „Történelmi pillanatok tanúi vagyunk, hiszen jelképesen egyetemet alapítunk városunkban. Székesfehérvár meghatározó gazdasági szereplőinek elsősorban műszaki végzettségű szakemberekre van igényük – ez derült ki az elmúlt években végzett minden felmérésből. Önkormányzatunk egyik legfontosabb feladata tehát, hogy segítse ezeket a szakembereket itt helyben képezni. A fehérvári családoknak és fiataloknak ezzel életpályát és biztos megélhetést tudunk nyújtani, a cégeket pedig stratégiai partnerként arra ösztönözzük, hogy hosszú távra városunkban tervezzék termelésüket. A megállapodást ugyan a Pannon Egyetemmel kötjük, de valójában egy sokoldalú, szektorközi együttműködés kezdete ez. Szerződés, amellyel az önkormányzat, az egyetemi szintű felsőoktatás, a helyi gazdaság és a fehérvári emberek jövőjéért teszünk felelős lépéseket.” – mondta el az ünnepélyes aláíráson dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

A Pannon Egyetem és Székesfehérvár Önkormányzata között létrejövő együttműködési megállapodás a felsőoktatási intézmény számára is fontos eredmény és egyúttal új hosszú távú lehetőség is egyben. „A Pannon Egyetem célul tűzte ki a gazdaság képzési igényeinek minőségi kielégítését. Emellett innovációs tevékenységünkkel a környékbeli ipar versenyképességének erősítését is segíteni szeretnénk. Mindezekhez a célokhoz kiváló lehetőséget biztosít Székesfehérvár város szervezettsége és nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő ipari potenciálja. Az Önkormányzattal stratégiai partnerséget kötöttünk oktatási, kutatási és innovációs feladataink közös megvalósítására. A hazai felsőoktatás számára is újszerű működés létrehozásáról van szó, melyben a kezdetektől fogva szoros együttműködés van a város, az egyetem és az ipari partnerek között. Oktatási rendszerünk kialakításánál számítunk a cégek közreműködésére a gyakorlati képzés során. Ezáltal hallgatóink tapasztalatot szerezhetnek projekt- és csapatmunkában és hozzáférhetnek a legkorszerűbb eszközökhöz. Feladatunknak tekintjük olyan ösztöndíjrendszer kialakítását, ami lehetőséget teremt minden tehetséges motivált diák számára, hogy tanulmányait és szakmai pályáját Székesfehérváron teljesíthesse ki. Ez valamennyiünk érdeke.” – emelte ki Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora.

Az együttműködési megállapodás megkötésére azt követően került sor, hogy csütörtökön délelőtt a város közgyűlése jóváhagyta egy önkormányzati tulajdonú helyiségcsoport bérbeadását a Pannon Egyetem részére. A felsőoktatási intézmény önálló telephelyet létesít ugyanis Székesfehérváron, a Hiemer-házban. Ez lehet az alapja és a garanciája annak a hosszú távú közös munkának, amelybe a stratégiai partnerek most kezdenek, és amelynek eredményeként már szeptemberben új egyetemi képzések indulhatnak el a városban. Több hónapos előkészítő munka után került sor a hivatalos aláírásra, miután a város meghatározó gazdasági szereplőivel, a Székesfehérváron jelenlévő többi felsőoktatási intézmény képviselőivel és a középfokú intézmények vezetőivel is több egyeztetést folytattak a partnerek. Közös kutatás is zajlott, amelynek célja a piaci igényeknek legmegfelelőbb összetételű műszaki képzési rendszer meghatározása volt, és amelynek eredményeként elsőként logisztikai mérnök mesterképzéssel bővíti fehérvári kínálatát a Pannon Egyetem. A képzési struktúráról egyeztetést kezdeményeznek a többi, Székesfehérváron működő felsőoktatási intézményekkel is.
 

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.